Fotó: Ne ess pánikba, a válasz az Életre, az Univerzumra, és a Mindenségre: 42 (Douglas Adams)

Bevezető

Sok a kérdés, de mindre elég egyetlen rövid válasz...

Az élet legnehezebb tantárgya a kapcsolatok tudománya. Élethosszig tanulmányozzuk mindannyian, mégsem érünk a végére. A párkapcsolati, a családi, a baráti és többi jó kapcsolat a legnagyobb értékkel bír számunkra. Minél több kapcsolattal rendelkezünk, annál izgalmasabbá válik az életünk, és annál bonyolultabbá válik a helyzetünk. Nem könnyű átlátni, de van egy biztos kiindulási pontunk, ami sokat segíthet ebben, és amit nem szabad elfelejtenünk:

A kapcsolatok mindig az együttműködésről szólnak.

Az együttműködést serkentő kapcsolatmódok

A kapcsolatok tudománya leírja az együttműködési törvényeket (Leader-Follow modell). Ezeket a fizikai törvényeket az együttműködésre törekvő kapcsolatokban lehet közvetlenül felismerni és tanulmányozni.

Ilyenek a szinergikus viszonyok, melyek jellemzőek a fejlődésben lévő, komplex rendszerekre. 

Az együttműködés egy törvényszerű, természetes, önfejlesztő viselkedés, ezért automatikusan, azaz döntések nélkül is elindul. Ennek azonban lehetnek akadályai. Időben felismerve ezek az akadályok megszüntethetők. Ezekre bőven lehet példákat találni az életünk kisebb és nagyobb léptékeiben.

Az együttműködést akadályozó kapcsolatmódok

Az együttműködés erősen akadályozott például ezekben a viszonyokban: parazitizmus, ragadozás, rablás, elnyomás, kihasználás, versengés vagy egyszerű lerombolás. Az együttműködési törvények nem tanulmányozhatók bennük közvetlenül, csak a szabálytalanságokon keresztül, indirekt módon. Szabálytalanságról van szó, mert a nem együttműködő viszonyok fenntartására hozott döntések és szabályok nem felelnek meg a természetes, egyetemes együttműködési törvényeknek. A fejlődés leáll a szabálytalan működések miatt, és ez a következő módokon fog megmutatkozni:

A szabálytalanná váló, nem szabad és nem ezért nem együttműködő kapcsolódásokban az információáramlás csökken, és ezzel a még meglévő együttműködések is gyengülnek. Helyet adnak az áramlások akadozása által okozott, taszító hatású feszültségeknek. Ezen kapcsolatok szereplői, például az emberek, küzdelmet folytatnak az élet minden területén, miközben a kapcsolataik szétesnek és katasztrófákba vezetnek, az ember irányítása alatti és az azon kívüli zónákban is. A természetben ezek a jelenségek is megtalálhatók, de csak a fejlődésben megrekedt és a széteső folyamatokban.

Az együttműködési törvények a sok szereplős rendszerekről lefordítható a kapcsolódás legkisebb egységére, az összesen csak két szereplősre is. Tegyük fel sokat mérlegelt  kérdéseinket, a lehető legegyszerűbben:

Hogyan lehet megújítani az együttműködő kapcsolatot és elérni csúcsformáját: a szeretetet avagy a szerelmet?

Hogyan lehet megszüntetni a kapcsolódást, a szétválás okozta nagyobb veszteségek nélkül? Mivel valamennyi veszteség mindig van ilyenkor.

Ezeknek a kérdéseknek már a gondolata is előzetes tapasztalatokra épül, és azt feltételezi, hogy a jövőbeni események kimenetele szempontjából előnyös, ha a megfelelő időre sikerül felkészülnünk. Ez rendben is van. Az általános kapcsolati és a párkapcsolati tapasztalatokra is nagy az igényünk. Tisztázzunk viszont néhány alapjelenséget is, különben könnyen előfordulhat, hogy kilátástalanul belekavarodunk az éppen zajló történeteinkben hemzsegő problémákba, és ezek halmozódó döntési helyzeteibe. Az alapjelenségekkel való ismerkedésünk azért is fontos, mert az alapoknál még sosem olyan bonyolult a helyzet, hiszen még nem rólunk szól, mert nincsenek konkrétumok. Ehelyett minden egyetemes, azaz mindenre, mindenhol és mindig azonos módon vonatkozik. Ez egy jelentős könnyebbség, hogy a tiszta formájukban ismerhessük fel először az alapelveket és az alapműködéseket. Ezután már könnyebben alkalmazhatjuk a felismeréseinket a konkrétumokra is, és szabadabban látunk rájuk. Ráadásul nem kell nekünk mindenhez "lombik és mikroszkóp", mert az életünk puszta megfigyelése révén szintén kaphatunk pontos válaszokat.

Félelem a kapcsolatoktól

Kapcsolati problémáink gyakran a félelmeinkkel függnek össze, de mit tehetnénk ezzel a megfoghatatlannal? A félelemmel közvetlenül nehéz foglalkozni, mert olyan repedésekből szivárog elő, melyeket nem tudunk csak úgy megszüntetni. Megoldásában nagy szerepet játszik az együttműködések, a jó kapcsolatok szaporodása. Ezekkel megsokszorozhatjuk az információtartalmunkat és az erőnket, ami a korlátokat és a szivárgó réseket kitölti. A félelem nem más, mint korlátozott fejlődés, ahol a növekedés helyett csökken az energiainformációs áramlás.

Félelmei valahol mindenkinek vannak, de addig nincs tudomásunk róluk, amíg beléjük nem botlunk. Csak a túl közeliekkel van baj. Mit jelent itt a közelség? Ami eleinte csak külső korlátunk volt, az hamarosan megjelenik a belsőnkben is, és onnantól közvetlenül belülről zavar. Ez már túl közeli. Nem látunk tőle eleget és semmit sem látunk tisztán. Csak egy nagyon szűkös térben sikerül így élnünk. Ha ezt nem értjük meg, akkor azt hisszük, hogy ez így is működhet, és akkor így hozzuk meg a döntéseinket, melyek tovább súlyosbíthatják a helyzetünket. A korlátok azonban megszüntethetők, és elsöprésükkel a gyengeség és a zavar is messzire tűnik: nagy, tiszta, belső tér jöhet létre. A testi-lelki működéseink helyreállnak, ezzel meg is újulnak, és végre egyensúlyba kerülünk. Korlátunk persze mindig lesz, és esetleg újra is képződhetnek a régi típusúak, de ha a korlátozás messze húzódik, ha teret hagy számunkra és nem engedjük közelebb, csak akkor ütközünk bele, amikor ennél is nagyobb térre van szükségünk. Ez a fejlődésünk egyik objektív jele lesz.

Ha  már javában zajlik a félelem megszüntetésére valamilyen próbálkozásunk, de az mégsem hoz kedvező változást, csak hol erősebbek, hol meg gyengébbek a bajok, akkor ideje megpróbálkozni egy-egy új nézőponttal is. Ennek az ideje előbb-utóbb eljön, hogy "letévedhessünk" végre a jól kitaposott, de nem feltétlenül helyes utakról. Kutatóként én is régóta járok ilyen "szűzföldeken", de nem kevesen és nem először jártak már itt mások is. Ahol pedig előttünk jó emberek és jó mesterek vonultak el, ott az ő nyomdokaikba léphetünk. Ha aztán mégis elkószálunk tőlük, akkor vagy felfedezünk valami újat, vagy legalább igyekszünk visszatalálni a pályára. De nem is az a lényeg, hogy teljesen pontosan lépkedünk-e, mert az eltérések olykor nagyon értékesek, és minden felfedezést egy-egy végleges "elcsatangolás" előz meg. El kell távolodni, sőt szakítani kell a régebbi rendszerrel ahhoz, hogy újat, jobbat, mást építhessünk.

Szeretnék még megmutatni néhány "42-est". Írjuk őket a fantázia vagy a nagyobb cipőt hordók számlájára. A címe nem túl izgalmas, de remélhetőleg annál érthetőbb:

A kapcsolódás elemi szintjei

Mit értünk kapcsolódáson?

A kapcsolódásaink lényegében a válaszreakciónk egy-egy adott környezetre, és az abban zajló változásokra. Kapcsolat egyszerre mindig sokféle csatornán keresztül jön létre. Szereplői lehetnek aktívak vagy passzívak aszerint, hogy melyikük óhajtja, vagy melyikük képes hamarabb a kapcsolatba lépésre. Lehet aktív egyszerre mindkét oldal, vagy lehet az egyik aktív, míg a másik passzív, vagy lehet mindkettő passzív. A kétoldalúan aktív reagálás az, ami jelentősen megnövelheti a kapcsolódás létrejöttét.

A naturális fejlődési folyamatokban ez úgy zajlik, hogy az információk aktív adásvételének kezdőlépése éppen egy aktív és egy passzív szereplő találkozása. Aztán a viszonyuk egyre inkább kölcsönössé, azaz kétoldalúan aktívvá válik. Hogyan zajlik ez? Amíg a vevő passzív, addig nem hibázik, és az aktív adó akadálytalanul kezdeményezhet. Amint a vevő egyre aktívabban reagál, de a tudása még nincs elég hozzá, elkezd hibázni. Az adó (tanító-vezető) dolga, hogy a vevő (tanuló-követő) számára kialakítsa azt a környezetet, amiben a lehető legkevesebbet fog hibázni, és a lehető legjobban fog fejlődni. Így működik a tanuló-tanító együttműködési viszony, az ő közös fejlődési ciklusukban. (Leader-Follow modell)

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy kezdetekben nincs velünk senki, egyedül vagyunk. Nincs kire-mire reagálnunk, ezért semmiféle kapcsolatunk sem képződhet, és nem is válhatunk reakcióképessé. Velünk azonban nem ez történt a realitásban, mert éppen a kapcsolódással indult az eredetünk. Az akadályozott, ezért szabálytalan reakcióink miatt azonban megbomlik az eredeti jó kapcsolatunk egysége: részlegessé és gyengébbé válik. Az újabb, gyenge kapcsolatok létrejötte is az eredeti kapcsolat meggyengülése miatti. Létfeladatunk ennek. az eredeti kapcsolatnak a helyreállítása, a fejlődésünk és egymás fejlődésének segítése.

Mit okoznak a gyenge, és mit az erős kapcsolatok?

Az energiainformációs adás-vétel, ami egy oda-vissza áramlás, jóval a szükséges szint alá csökken a gyenge kapcsolatokban. Emiatt csökken az életerő, romlik az élet értékesülése és fejlődésképtelenség következik be. Minél több a részleges, gyenge és csökkenő értelmű kapcsolódás, annál nagyobb a valószínűsége, hogy tovább fog romlani az életünk. Fordítva is belátható ez az összefüggés: minél több erős és teljes kapcsolatot hozunk létre, annál jobbakra számíthatunk a jövőben. Ez a fejlődés egyik alappillére. Új tudást és újabb képességet csak új kapcsolódások révén nyerhetünk, közvetlen átadással és a kapcsolódás következtében született újabb lehetőségekkel. De csakis akkor, ha a kapcsolódásunk az együttműködési törvények alapján, szabályosan zajlik! Nézzünk erre először egy nagyobb léptékű példát, melyet egykor szeretett Tanítóm magyarázott el:

Minden civilizáció addig életképes, amíg fejlődésben van, mert jövője is csak addig lesz. Amikor egy civilizáció eléri a saját fejlődése plafonját, keresnie kell egy másik, nála fejlettebb vagy fejletlenebb civilizációt. Adódik a kérdés: A nála fejlettebb esetleg lerombolhatja őt, és a nála fejletlenebb később szintén eljuthat oda, hogy lerombolhassa őt. Ez tehát veszélyes lépés. Mégsem tehet mást, vállalnia kell a rizikót. Új együttműködések nélkül már nem fejlődhet tovább, és ez a biztos pusztulásba vezetné. Csak egy megoldás van: keresnie kell egy másik, egy idegen világot, és azzal kapcsolatba lépni. Aztán kölcsönösen segíteniük kell egymást, átadva a fejlesztési technológiákat is, a teljes önállóság eléréséig. Ehhez nagyon alaposan, előzetesen kell felkészülni a kapcsolatok tanaiból, például ezekből a kérdésekből:

Az együttműködés feltételei

A fejlődő élethez olyan képességekre is szükség van, mint az intuíció, az együttérzés, a szeretet, a telepátia, a jövő iránti érzékenység, a jövőalkotás potenciálja, és még sok másikra. Ezek hiányában nem lehetséges megválaszolni a felkészülésre szolgáló, fontos kérdéseket.

Együttműködésnek a kölcsönös, békés, fejlesztő hatású kapcsolatok számítanak. Ehhez az ellenségből is barátot kell csinálni. És hogyan lesz az ellenségből barát? Fejleszteni kell, óvatosan és okos lépésekkel, amíg meg nem érti ő is. Akkor egyre bizakodóbb lesz, és erősíteni fogja az együttműködést. Ez nem csupán a jól felfogott érdeke miatt történik, hanem főleg azért, mert a fejlődéssel automatikusan valósul meg a belső átalakulása, amivel egyre alkalmasabbá válik az együttműködésre. Ahol ez nem sikerül, ott megáll a fejlődés és belső szétesés lesz az energetikai és az információs kapcsolatokban is. A széteső folyamatok is önerősítők, nem csak a fejlődők. Az elavuló rendszerek önmagukban életképtelenek, mert önrombolók. Másokra is veszélyesek, mert rajtuk élősködve érik el viszonylagos és egyre korlátozottabb életképességüket. Kibocsátott információik pedig zavarosak és ellenségesek.

A világ egyesítése, a békés egymás mellett élés, a kölcsönös segítségnyújtás, a közös fejlesztések részben valósulnak meg manapság. Teljesen érthető, hogy ez mind jó dolog. Emberi rezsimek jönnek-mennek, de a természeti törvények, a kozmikus világ alapvető rendje változatlan. Valaminek öröknek kell lennie ahhoz, hogy a sok változónak lehessen közös nevezője, ami egyben tartja a mozgó világot. Az egyetemes elvek szerint a világ tökéletes menedék számunkra is. A katasztrófák elkerülhetők. A komplex kapcsolatok lehetőséget adnak erre. A nehéz időkre azonban komolyan fel kell készülni. Ha nem sikerül felkészülni, akkor katasztrófák fognak rendre bekövetkezni. Ha sikerült időre felkészülni, akkor is rendre bekövetkeznek a kiemelt időpontok, de azok fejlődési ugrások lesznek a katasztrófák helyett.

Az együttműködés eredeti akadálya

A kapcsolatok tartanak életben és egységben, semmihez sem tudunk teljességében kapcsolódni, annak ellenére, hogy megvolna a lehetősége. Miért nem tudunk? Ennek az oka a korlátozottságunk. A "határok húzása" és a "nemet mondani tudás" csak illúziók. Az együttműködésekben nincs rájuk szükség, máshol pedig nem szüntetik meg, hanem megerősítik a korlátokat.

A határokat nemcsak másnak, hanem magunknak is húzzuk, és kölcsönösen nem lépjük át. Különben nem lenne értelme. Ezzel felosztjuk a közös és a saját világunkat is, megszüntetve az eredeti egységet.. Erre lépünk, arra már nem, és oda sem. Szűk tereket hozunk létre a saját életünkben. Ez nem szabadság és nem béke, hanem potenciális konfliktus. A szűkre szabott világok életképtelenek. Egymás nélkül életképtelenek vagyunk! Eközben az univerzum egésze a saját egységében él, csak mi nem tudunk.

Az embereket nem szabadna a saját tudatlanságuk rabjává tenni. Korlátozott tudásunkat nem kellene sem védelmeznünk, sem kötelezővé tennünk. Nem mi találtuk ki. Nem a miénk. Az információ (a tudás) időtlen, határtalan, tőlünk függetlenül létező.

Egy ilyen korlátozott élet, mint amilyen a miénk, nem birtokolhatja a korlátlanságot. Az információ számunkra az univerzummal való ismerkedésünkről szól. Valójában maga az univerzum az az információ. Az embert felszabadítani annyit jelent, mint a véges idejét felcserélni a végtelenre.

A kapcsolódás szintjei

A kapcsolatok mindig komplexek, és valamennyi szint kapcsolódhat egymással: test-test, test-lélek, test-tudat, lélek-lélek, lélek-tudat, tudat-tudat kapcsolat is létrejön például két ember között. Valamennyi kapcsolódás folyamatos energia- és információcserékkel jár együtt. Anyagcsere csak szakaszosan és kismértékben történik. Az egymás közötti energiainformációs cserék ugyanarra a célra szolgálnak, mint a környezettel bonyolított hasonló cserék: segítik az életben való haladáshoz szükséges tájékozódást és cselekvést. Azzal a különbséggel, hogy a hozzánk leghasonlóbban feldolgozott, energetikai és információs minőséget egy másik embertől kaphatjuk meg. Az emberi kapcsolatok ezért elsőrangúan fontosak számunkra, mert így a legkönnyebben felvehető, megérthető, beépíthető és felhasználható, emberi energiához és információhoz jutunk hozzá. Mit és hogyan kezdünk ezzel? Az életben maradáshoz és az életünkben való haladáshoz szükségünk van ezekre a cserékre, így a kapcsolatokra, és kiemelten az emberi kapcsolatokra. Nézzük meg az életben való haladásunk módjait a kapcsolódás és a cserefolyamatok kérdésének egyszerű vizsgálatával.

Az életben való haladás energetikai üzemmódjai

Az energiafelvétel és -leadás úgy tud automatikusan lezajlani, hogy valamitől átvesszük vagy valaminek átadjuk az energiát. Ha nincsen kapcsolatunk, akkor nem tudunk leadni és felvenni sem. Energetikai hiányállapotban az energiafelvétel felerősödik és dominál, többlet esetén pedig a leadás nő meg. Két ember közül az lesz az energetikai vevő, akinek hiánya van, és az lesz az adó, akinek többlete van. Ez lesz a viszonyuk. Ez az adásvétel azonban csak akkor valósul meg közöttük, ha már tartósan együtt vannak, és a kapcsolatuk stabilizálódni kezdett. A folyamatossá váló adásvételek ezt a stabilitást tovább növelik, mert gerjesztődni kezdenek és már kölcsönösen töltik fel egymást energiával. Emiatt szeretnek együtt lenni.

Más esetben előfordulhat, hogy alig zajlik automatikus cserefolyamat, például ismeretlenek esetében. Speciális esetben pedig akkor lehet jelentősebben nagy mennyiségű cserefolyamat az ismeretlenek között is, ha veszekedni avagy harcolni kezdenek egymással. Ebben az esetben a kapcsolódás gyors, de gyorsan kimerülnek. Tudatosan is azzal foglalkoznak, hogy kifárasszák egymást. Ha a veszekedés ismerősök, sőt ha párok között zajlik, akkor a hirtelen felszabaduló energiának más útja is lehet, mint hogy elfáradnak. Az erős izgalom például kellemesen erős izgalommá alakulhat át, és például párszex útján gerjesztődhet tovább. A gerjesztődés akkor váli erőssé, ha könnyen szinkronizálódnak egymással. Idegeneknek ez több időbe kerül, és nem feltétlenül törekszenek erre, de így is előfordulhat. Például akár az ellenségek is megszerethetik egymást. A fordítottja is előfordul, amikor egymást szerető emberek gyűlölködésbe kezdenek, mert elveszítik a korábbi szinkronitást, és jönnek a félreértések, a félelmek, a harag, a szomorúság. és így tovább. A kapcsolatuk eleinte még erős, de a szinkronitásuk megszűnik, ezért kimerülnek, és az együttműködésük megszűnik. Teljesen nem szakadnak el egymástól, de valamikortól már törekedni fognak erre is.

Ha ezeket megértjük, akkor máris tudjuk, hogy hol kell javítani a kapcsolatunkat és a saját életünket. A "határhúzás" nem kaphat ebben szerepet. Aminek le kell zajlania, az le is fog. Nem a kapcsolatnak kell megszakadnia, ami már eleve rossz hatású lépés, hanem a saját életünknek és a reakcióinknak szükséges újra alkalmasabbá válnia. A helyes törekvés itt is az együttműködés. Ahogy a közeledésnek, úgy a távolodásnak is akadálytalanná kell válnia, és akkor az erő sem fogy el, hanem új egyensúly alakulhat ki. Nemcsak két embernek, hanem bennük és közöttük a két minőségnek - az energiának és az információnak is - kölcsönösen együtt kell működnie a folyamatban, az egyesülési és a szétválási folyamatban is. A változásnak  információs és energetikai üzemmódjai is vannak. Megnéztük az energetikait. Lássuk most az információs módokat! 

Az életben való haladás információs üzemmódjai

1/ A döntés alapján haladás

A döntés lényege

A legismertebb módszer a döntés, és ráadásul sokak szerint semmiképpen sem kerülhető el. Dönteni azért tűnik feltétlenül szükségesnek, mert a forrásaink kifogynak, mert előbb-utóbb kényszerhelyzetbe kerülünk, mert elérkezünk egy átláthatlan helyzethez, mert nem tudjuk mi fog történni, mert nem látjuk merre tovább, mert nem mindenki akarja ugyanazt, mert ki kell lépnünk valahonnan, mert többet szeretnénk elérni, mert elkezdünk félni, mert nehéz lépni, nehéz tudni, nehéz látni, nehéz érteni... Sokan az önálló döntést tartják a legmagasabb vezetői és önvezérlő viselkedésnek. Tanítják a döntésmechanizmust, amely a begyűjtött és a már rendelkezésre álló adatok, tapasztalatok, vélemények, és ezek rendszerben való megvizsgálása alapján hozza meg a döntéseket.

Miről kell döntést hozni?

Valami alapján meg kell határoznunk a további haladás irányát, módját, idejét, helyét, stb. Ezekre a meghatározásokra azért van szükségünk, hogy egy megvalósítás vagy egy megoldás elkezdődhessen. Az a legkevésbé sem kérdés, hogy szükséges-e haladnunk, illetve változnunk! Főleg, ha már régóta súlyos problémáink vannak. Amikor azonban még nem látszik súlyosnak a helyzet, csak akkor van elég idő megoldani!

Mi jellemző valamennyi döntésre?

A döntési folyamatokban a tévesztés lehetősége igen nagy, és idővel egyre nagyobb, mert egyre távolabb áll a valóságtól. Ha hiány van az információtartalomban, akkor az energiatartalomban és a képességekben is ugyanez a helyzet. Ha ezek nem hiányoznának, akkor pontosan lehetne tudni, hogy mit kell tenni, vagy azt, hogy melyik tettünknek mi lesz a következménye. Akkor döntenünk sem kellene, mert a lehetséges optimális kimenetelt választanánk, az pedig egyetlen egy van, egy adott időpillanatban. El lehetne vajon ezt érni?

A döntés alapján haladás eredménye

A döntések halmozódó tévedésekhez vezethetnek, melyekre csak később lehet rájönni, és utólag lehet kijavítani. A döntés csak részleges felkészültség avagy felkészületlenség a jövő változásaira, amikor a felismerés és a reakcióidő túl nagy lesz, a reagálás pedig már túl késői. A döntések alapján kreált modellekbe csak igen kevés bizonytalanságot, avagy meglepetést lehet előrelátón betervezni, ezért ezek a modellek messze nem lesznek reálisak. Csak a kismértékű, kisléptékű, közeli időszakokra, és csak rövid távon lehet döntések alapján változásokat tervezni és fejlesztéseket végezni, mert így lesz a hibalehetőség a lehető legkisebb. Sikertelenségekre, korrekciók szükségességére, szétesésre illetve katasztrófákra mindig számítanunk kell, de ezekre is csak "vakon", ezért fognak majd készületlenül érni bennünket. "Ember tervez, Isten végez." - ez az eltérés sok esetben elfogadhatatlanul nagy potenciális kockázattal járhat. Például összedőlhet egy híd vagy átszakadhatnak a gátak, sok ember meghalhat. És bár utólag már jobb hidakat és gátakat építünk, a veszteségünk már végleges. Nem teljesen elvetendő azonban semmilyen módszer, így a döntési módszerekre is szükség van, és gyakran elegendően pontos eredményt hoznak. Minden helyzetben mégsem alkalmazhatók. Van más lehetőségünk?

2/ A döntés nélkül haladás

Mit jelent és lehet-e egyáltalán döntés nélkül haladni?

Mire van szükségünk valójában a haladásunkhoz? Nem dönteni, hanem haladni akarunk. A haladáshoz pedig szükségünk van a lehető legfrissebb, és folyamatosan frissített, pontos információkra. Ehhez szükséges a folyamatos információfelvétel, ami biztosítja, hogy minden lényeges információt összeszedhessünk a kellő időre. Elméletileg elegendő minden újabb lépéshez összeszedni az ehhez szükséges új információkat, tehát lépésenként. A valóságban ez egy összefüggő folyamat, ahol az információ és az energia is szabadon áramlik, és automatikusan, folyamatosan frissül. Ehhez az azonnali, szabad reagálás képessége kell, kifáradás nélkül, hogy szinte lecsaphassunk minden új kapcsolatfelvételi lehetőségre. A kapott információkra szabadon kell reagálnunk, minden lehetséges módon, tehát érzéssel, mozgással, gondolattal, hangulattal, közérzettel, és más testi reakciókkal... Ez gerjesztődést eredményez, ami biztosítja az energetikai utánpótlást, és egyre erősebbé és hatékonyabbá teszi a haladást. Egyetlen embernek ez csak rövid időkre, szakaszosan sikerülhet, azonban együttműködő társaságban, az erre jól felkészített és edzett csapatokban, hosszabb időket képesek gerjesztett állapotban élni, és pontosan tudnak haladni. Ez felkészületlenül is megtörténhet olykor, csak nem feltétlenül figyelünk fel rá, vagy igyekszünk elnyomni, hiszen mindenkinek van olyan társa, aki nem látja és nem hallja.

Találkoztam például olyan vezetővel, aki nem volt alkalmas rá, de megtörtént, hogy a vezetése alatt álló emberek hirtelen szinkronizálódtak, és elkezdtek pontosan és egységesen működni egyik vezénylete hatására. Abban a pillanatban reagált is erre ez a vezető, de nem örömmel, hanem elzavarta őket maga mellől, és felbontotta a szinkronitást, szavakban is azt kérve, hogy távolodjanak tőle, váljanak szét egymástól is, és külön dolgozzanak tovább. Nem bírta elviselni ennek az összhatásnak az automatikus megjelenését, mert nem tudta, hogy mi köze lehet hozzá, mit kezdjen vele, ezért megijedt. Egy alkalmatlan vezető mellé is felépülhet az őt támogató csapat, de ha csak korlátokra és határokra építi a működését, nem láthatja tisztán az együttműködés jeleit. Nem érti és nem tudja felhasználni a rendszerben felbukkanó energetikai és információs eredményeket.

A rendszer és a potenciál - vezetői minőség és vezetési módszer

A rendszer szinten összeálló, automatikus, komplex összhatás egy hálózati hatás. Első megjelenése azt mutatja meg, hogy egy új rendszer állt össze, ami egységesen kezd reagálni. Új képességek jelentek meg benne, és ezekkel már képes a további fejlődésre. A "véletlenül" kialakult rendszerek csak a vezetői képességek minősége szerint fejlődhetnek tovább, míg ezek hiányában gyorsan széthullanak, szinte észrevétlenül. Nem lesznek fejlődőképesek később sem, mert a vezetők sosem hagyják a spontán átalakulásokat végbemenni, hanem igyekeznek megelőzni és elfojtani minden öngerjesztő szerveződést, hogy a kezükben tartsák az irányítást. Ez mindaddig sikerülhet, amíg a rendszerben felgyűlt energetikai és információs potenciál el nem kezd reagálni a fékező és korlátozó parancsokra: egyszer csak átfordul avagy felrobban, majd önálló fejlődésbe kezd, elszakadva az akadályozó résztől.

Ha csak a döntések módszerével haladnak, még ha jószándékkal is, a szabad reakciókat akadályozzák, és akkor ennek a végkimenetele még nagyobb lendületű átfordulás lesz. Minden hatalom a "keljfeljancsi" hatásra törekszik például, hogy megdönthetetlen legyen, de végül úgyis hinta lesz belőle, mert elveszíti a lába alól a talajt, és ha már semmi sem köti hozzá, akkor egyszer csak a levegőben fog lógni, aztán az egyre nagyobb lendülettől átfordul. Az automatikus rendszerek, mint például a természet optimális működése és egyensúlya, az emberi életekben és az emberi társadalmakban is létezik, mert mindenhol érvényesül.

Hogyan lehet döntés nélkül haladni?

Egyszerű megfogalmazással hagyni kell a sokféle, spontán reakciót szabadon érvényesülni, és csak figyelni, érezni őket. Eleinte halványak, és nem folyamatosak az érzések, de hamarosan megerősödnek az ebbéli képességek. A tapasztalat az, hogy semmiféle előzetes, különlegesen képességre nincs szükség ehhez, mert a fejlődő környezetben automatikusan fejlődnek ki. A tudományos laborokban és az életben, az éles helyzetekben és a kísérletekben, az új eredmények nagyon gyorsan, órák-hetek alatt megjelentek, holott azt "jósolták" az óvatos becslések, hogy fáradságos gyakorlással talán évek alatt kezdenek majd megjelenni. Az utóbbi 100 évben is több országban végeztek ilyen sikeres, ellenőrzött kísérleteket. Az egyiknek tudós mesterem volt a vezetője, aki aztán a saját akadémiáján folytatta tovább ezt a fejlesztői munkát, élete végéig.

A szabad reagálás (nemdöntés) alapján haladás eredménye

A szabad reakciókkal kevesebb eltéréssel és tévedéssel járó, rugalmasan optimalizálódó rendszerek épülhetnek, illetve építhetők. A természetes vezető fogalma teljesen mást jelent, mint egy szokásos esetben. A vezető itt egy minőségi tényező, egy természetes tulajdonság. A vezető képessége, tapasztaltsága, felkészültsége, helyzete..., ez együttesen az ő komplex energiainformációs állapota - és ez teszi alkalmassá egy önfejlesztő rendszer fejlesztésére. Mindaddig, amíg alkalmas tud maradni. Előzetes válogatásnak, protekciónak, korábbi sikereknek, hatalmi törekvéseknek itt nincs semmi értelme.

A természetes vezető a látványos eseményeket időben jóval megelőző korrekciókat végez, felkészülve a jövőbeni változásokra. Az éles helyzetek közbeni reagálása önmagához képest is jelentősen felgyorsul. Ezek a belső változásai és lépései csupán döntések alapján nem jöhetnének létre, nem logikusak, és az elért sikerei teljesen esélytelenek lennének a teljes rendszer automatikus működése nélkül. Döntések alapján csak kullogni lehet a zajló események után, de megelőzni, vezetni nem. Ha valóban az események előtt halad, sőt már ő maga alkotja meg az események kezdőpontját, akkor azok automatikusan, öngerjesztő módon zajlanak. Az ilyen működés közben maga sem tudja, hogy miért szeretné ezt vagy azt csinálni, csak bevillan az érzés, formát ölt a fejében, valamiképpen tudja, hogy ezt kell tenni, és nem számít a látszólagos lehetetlensége sem. Az események pedig egyre jobban felgyorsulva követik egymást, és minden "másnapra" be kell érni a következő lépést. Addigra azonban annyi új változás van, hogy sikeresen össze is áll a folytatás. Nehéz ezt vezetni és követni is. Nehéz bevárni egymást, de szükséges. Fejlődés közben mindenki rohanni kezd előre (forradalmi helyzet). Ez a Leader-Follow modellben az érzés alapján haladás avagy a szabad együttműködés, de nevezhetjük ezt a technológiát döntés nélkül haladásnak is. Ez a fejlődés technológiája.

A probléma, amit a fejlődés közben is meg kell oldani: Az érzések és a jelek, amik a szabad reagálásból származnak, nem bizonyíthatók azok számára, akik nem érzik ugyanezt. Számukra akkor bizonyítható, ha már megtörtént, és beigazolódott ismét és ismét. De csak akkor tudnak együtt haladni, ha megtanulják megérezni és szabadon reagálni. Nem mellékes tehát, hogy a természetes vezetővel együtt dolgozó vezetői csapat maga is elkezd-e érezni, vagy csak döntéseket tud hozni magától. Addig amíg nem képesek döntés nélkül, érzés alapján lépni, addig a Leader nagyon magányos és túlterhelt.

Számtalan példa van erre a művészetben, a politikában, bármilyen más fejlesztési időszakban: lesz benne egy olyan ember, a semmiből, aki mindenhez nélkülözhetetlenné válik, nélküle egyszerűen nem kapnak eredményt. A rendszer kezdeti, automatikus kialakulása szüli a természetes vezető kiemelkedését. Nincs erőszak, nem érthető meg egyszerűen, a komplex rendszerek szintjlln zajlik, ami csak másfajta, komplex módszerekkel és elemzésekkel közelíthetők meg.

Néhány következtetés a párkapcsolati témában

A hosszú távú együttélésben idővel óhatatlanul egyre erősödő szerepe van a tudatnak, és egyre kevesebb a testnek. A párkapcsolat tartósságát ezek fogják meghatározni, pontosabban ezek energetikája. Ha a test és a tudat is elfárad, akkor a lélek is kikapcsolódik a folyamatból, mert a magas minőségű lelki élet csak a nagyenergiájú kapcsolatokban maradhat fenn. A kiábrándulás, a semlegessé válás, az utálat, a harag...., mind emiatt képződik bennünk. Az energiátlanság információhiányhoz, aszinkronitáshoz, és ezzel az együttműködés megszűnéséhez vezet. A kapcsolat hamarosan felbomlik. Szerepe lehet ebben bármilyen döntésnek vagy akaratlagos felülvizsgálatnak? Abszolút nem. Nem is lehetséges bármi hasznosra jutni csupán akarattal. A fizikai alapok és ezek változásai mindent meghatároznak, és nem lehet ellenük tenni, mert nem mennénk vele semmire. A megoldás az együttműködés személyes és közös tanulása, ami elősegíti az energiainformációs töltöttség helyreállását, és ez lesz kedvező hatással minden egyes problémára és kapcsolatra.

Párkeresés 

A párkeresés legalkalmasabb módja a véletlenszerűség erősítése: több alkalom, több kapcsolódás, kiszámíthatatlanabb események, a napi rutin megszakítása. Miért van így? A párkeresés során válunk egyre alkalmasabbá az együttműködésre, és annak csúcsminőségére, a szerelemre. Ez nem egy rutin feladat! Minden olyan aktív cselekmény kedvező, ami kizökkent, izgalomba hoz, aktivál, gerjeszt, változást hoz, bizonytalansággal jár, szabadságot, függetlenséget, és egyre nagyobb teret biztosít. A párkeresés akkor jobb eredményű, ha nem direkt, nem célzott és nem korlátozott. A belső alkalmassá válás erősíthető és gyorsítható. A szerelmes állapotba kerülés még nem jelenti a szerelmi partner megtalálását, de az alkalmassá válást jelentheti. Aki szerelmes állapotban jár-kel, annak komoly esélye van arra, hogy találkozzon egy hasonló állapotú valakivel, vagy arra, hogy elindítsa valaki másban is ezt az állapotot, és szinkronba kerülhessenek.

A kapcsolatok tudatos megerősítése

A meglévő kapcsolatokat meg lehet erősíteni és meg lehet szüntetni, kívánság szerint. Ez nem valami misztikus mágia, hanem természetes lehetőség. A megfelelő módon kezdve a kapcsolatot önerősítő lesz, és ezzel az eredmények garantálhatóvá válnak. A módja ugyanaz, mint fentebb: a Párkeresés részben. Ez sem lehet rutin feladat! ...

A kapcsolatok tudatos megszüntetése

Bár a legtöbbször csak kifáradt emberek kapcsolatáról van szó, ami jól rendezhető a személyes állapot helyreállítása révén, és már csupán csak ezzel is felszabadulnak, és új szerelem gerjed bennük. Előfordul az is, hogy a szétválás nem kerülhető el. Ezt egyszerűen elegendő lenne hagyni megtörténni. Ha azonban nem így gondolják, akkor meg kell próbálni szétválasztani a szervezési kérdéseket az érzelmi reakcióktól, és meggyőzni őket, hogy az egymástól függetlenül szerveződő életre rendezkedjenek be. Ebben az a megszokott nehézség, hogy önmaguknak még nem képesek szabadságot adni, egymásnak pedig még nem akarják megadni. Ha megértik, hogy a saját szabadságuk csak tőlük függhet, a másiké pedig csak a másiktól, akkor átrendezhetik a saját fejükben az elképzeléseiket. Ehhez az érzelmeik is gyorsan hozzárendeződnek.

Szükséges a szétváláshoz döntéseket hozni? Egyáltalán nem. Hagyni kell az információkat beérkezni, összeállni, beérni, nem befolyásolni, nem torzítani. Amint ez kész, tisztázódnak a további lépések és letisztulnak, nyugodttá és együttműködővé válnak az érzések és a gondolatok is. Hogyan lehet ezt türelmesen kivárni?

Ha az életben azt látjuk, hogy a kapcsolatok legtöbbjére a spontán születés a jellemző, akkor könnyebben megérthető, hogy a megszűnésükre is a spontaneitás a jellemző. Ugyanazok a keletkezésük törvényei, mint a fenntartásé és a megszűnésé. Tehát mindnek törvényszerű a kialakulása és az átalakulása. Ezt nevezik általában "spontánnak". Ha a párkapcsolatokat nézzük, akkor ott főleg a társadalmi konvenciók okoznak ebben zavart. A gyerekek barátsága, a szerelem, az anyai szeretet mind automatikusan, azaz törvényszerűen zajlik. Ezt nevezik ösztönnek is. Egyazon jelenségnek is lehet több elnevezése, ha azok ugyanazt jelentik. Feleltessük meg akkor ezeket az elnevezéseket egymásnak, és nézzük meg a közös nevezőjüket: spontán - ösztönös - törvényszerű, vagyis minden egyes lépés automatikusan zajlik, akkor ezek az elenevezések ugyanarról szólnak, ugyanaz a jelenség  van benne mindegyikben.

Ha ismerjük a törvényeket, és már tapasztaltuk a beavatkozás feleslegesen káros következményeit, akkor hagyni fogjuk a dolgokat alakulni, és majd látjuk, hogy milyen feladatokat kapunk benne. Azokat kell feltétlenül elvégezni. Ha nem ismerjük a kapcsolatok, azaz az együttműködések törvényeit, akkor aggódhatunk és beavakozhatunk, de csak vakon és süketen, ezért megzavarjuk a természetes optimalizációt, ami a lehető legjobbat igyekszik kihozni eredményül. Hiszen a világ az egyensúlyra törekszik, és ez számunkra is a lehető legjobb kimenetel. Vakon, süketen és feleslegesen azonban csak erőlködünk és kudarcot szenvedünk. Nem a világ hibájából, hanem a feladathoz mért végtelenül nagy információhiányunk, és az ehhez a feladathoz szükségtelen, és az információhiányunkhoz képest is végtelenül nagy energiabefektetésünk miatt. Sok energia, kevés ész, biztos a vész.

A végső veszteségünk az, amikor már nem marad időnk a javításra a katasztrófa bekövetkeztéig, ezért az elkerülhetetlenné válik. Ha ezt előbb láttuk volna, akkor nem teszünk semmilyen megerőltetőt, csak azt és annyit, amit maga a folyamat, a kapcsolódás kínál fel, és sokkal hamarabb kezdjük. Feleslegesen fáradozni és végül belehalni? Ez nem nyerő. A világegyetemben minden értelmes lény lustálkodik, hogy ne tegyen semmilyen felesleges és káros mozdulatot. Kinek lenne jó hátraesni a kényelmes fotelből a nagy lendülettől. Nyugalomra van szükség, hogy arra figyelhessünk fel, amire érdemes, és amire  kell: arra, ha valami valódi módon csillog és mozog.