Az első konzultációtól kezdve abból a nézőpontból érdemes közelíteni a problémákhoz, hogy mikorra és hogyan érhető el a kívánság szerinti élet, bajok nélkül, másképpen csinálva. A kesergés ideje lejárt. Lépjünk be a komfort zónába és aztán haladjunk tovább.
Bevezető
A korai magömlés és a merevedési zavar leginkább szerzett működészavarok. Felfedezésük és a szexuális élet kezdetei nem mindig esnek egybe: a korai magömlésnél inkább a kezdetektől, a merevedési zavaroknál főleg később alalkul ki elégtelen működés. A potenciazavarok magas gyakoriságúak és tapasztalataink szerint akár teljesen kikezelhetők, sőt azon túl is továbbfejleszthető a tehetség.
A korai magömlés eredmények egy határ alatt instabilak maradtak programunk hatására. Például a 0,5 perc alatti eseteink egy része a kezelés hatására tartósan 5-10 perces lett. Teljesítményük ennyit javult, kissé hulllámzó lett és így maradt, de ennek is nagyon örültek. Visszaesés 5 perc alá vagy pláne az eredeti 0,5 percre, nem fordult elő. Máskor sokkal jobb időket sikerült elérni: főleg az eredetileg 3-10 vagy több percesekből lettek leginkább 45 percesek vagy alkalmanként ennél többek is.
A merevedési zavarok esetében is függtek pácienseink eredményei a súlyossági foktól és más súlyosbító tényezőktől. Azoknál, akik már képtelenek voltak a 70 %-os merevedési erősségi határ átlépésére, amely a hüvelyi bevezetéshez minimum szükséglet és ezzel együtt már nem nagyon voltak spontán merevedéseik sem, csak a kitűzött programidőnél hosszabb időtartam alatt, jóval lassabban haladtak nálunk. A vitalitásuk nagy mértékben csökkent, ezért jóval hosszabb időbe került a betanítás-rávezetés, a megfelelő regeneráció és energetizálódás elérése. Jellemzően a hetvenes éveikben járók haladtak így. Náluk az eredmény is jóval kisebb lett. A fiatal férfiaknál korai magömléssel kezdtünk és csak az idő hosszabbodásával jelentkezett a merevedés csökkenése, átmenetileg. Az érettebb korosztályokban pedig nem volt ritka a több órás merevedés fennntartása, az aktusra várakozva, majd a kiváló teljesítés.
Először tíz éve, de ebben a blogban is, korábban írtunk már róla, hogy az átcsapási időt a 30 percnél találtuk meg. Ez azt jelenti, hogy ezt az aktus időt elérve az eredmények rendkívül stabillá válnak. Mintegy megugranak egy új szintet és hirtelen a fél óránál is jóval hosszabb aktusokra lesznek képesek innentől. A működési spektrumuk tehát hirtelen kiszélesedik, az eseményeket kedvük szerint alakíthatják. A potenciál itt már luxus szinten bőséges és itt, ennél a pontnál kerülhet át a szervezet teljes működése az optimum zónába is.
Ezt a határzóna átlépési értéket csupán elméletek alapján nem tudtuk meghatározni, semmi sem utalt rá, hogy hová lehet az egészséges értéket tenni. A gyakorlatban a pácienseinkkel elért eredményekben viszont már rendre megmutatkozott. Mostanra közel harminc év alatt, sok ezer férfi páciens sikere alapján állt össze a teljes kép. Más kutatóknál és módszereknél nem találkoztunk ilyen eredményekkel, sejtéseik és megállapításaik jóval kisebb számokról szólnak, a működési elégtelenségek zónáján belüliekről, ezért valószínű, hogy ott ez a határzóna átlépési érték még nem vált láthatóvá.
A korai magömlés és a merevedési zavar megoldásához jól kidolgozott elvek és technológiák tartoznak, melyekről érdeklődés esetén részletesen lehet tájékozódni. Az is megfigyelhető volt, hogy a kiválóan együttműködő pácienseink mutatták a legnagyobb eredményességet és ők érték el a széles spektrumú, egészséges stabilitást.
A potenciazavarok felmérése, formái, megértése
Férfiasság aktuális határai az aktív páros szex közben mérhető fizikai teljesítmény alapján vizsgálható, akár teljesen önállóan is. Ezzel a három tényezővel lehet egyszerűen meghatározni a szexpotenciált:
Az erő faktor (merevedési erő) közvetlen, jelentős csökkenésekor pedig az elégtelen állapot kis dinamikáját látjuk és ez vezet a relatív hosszabb időtartamhoz és a merevedési zavarhoz. Itt inkább az összes energia (tárolt és felszabadítható) kevés, ami inkább idősebb korban, egy általános gyengülés és leépülés kezdetétől jellemző. Az energia-felszabadítás is lassú, mert ez is energiaigényes folyamat.
Ezek az elnevezések - korai magömlés és merevedési zavar - semmi többet nem jelentenek, csupán a tünetek egyszerű megfigyeléséből adódtak. A róluk szóló magyarázatokhoz nem sok támpontot ad csupán a tünetek megfigyelése. Átgondolásra érdemes, hogy a psziché, a keringés és az erek működési zavarainak feltételezése valószínűleg nem mindenkinél helytálló a potenciazavarok esetében. A funkcionális elégtelenség és az általános energetika is komolyabban vizsgálandó kellene legyen ezek mellett.
Két faktor (idő és erő) könnyen mérhető és a potenciál meghatározható. Amit kapunk, az egy aktuális energetikai készenléti állapotot mutat meg. Ilyen mérés hozzávetőleges pontossággal lehetséges. A nehéz helyzetet nem kell vele még jobban megzavarni, hanem utólagos becsléseket lehet végezni. Ugyanakkor az egyszerűség kedvéért figyelmen kívül hagyható a nem testi, hanem szellemi és lelki energia-kibocsátás, ami szintén jelentős lehet, de nem mérhetők ilyen egyszerű módszerekkel. (Más témáról szóló munkáink során találkoztunk olyan bolgár és litván munkacsoportokkal, akik több fajta energia-átvitelt tudtak mérni. A bolgárok által fejlesztett mérés az intenzív tevékenység közben folyamatosan történt és az összes energiakibocsátást mérte meg. A litvánok pedig közvetlenül a munka elvégzése előtti és utáni percekben tették láthatóvá az energetikai változásokat.)
Az aktus közben eltelt idő és a merevedési erő együttes, jelentős és tartós csökkenése krónikus működési elégtelenségre, más néven fizikai leromlásra utal. Ez korlátozódhat csak a nemi működésekre, ez az enyhébb forma, de lehet egyúttal az összes más működésre is kiterjedő, általános meggyengülés jele is. Hogyan értendő ez?
Amihez nincs elég erőd, azt nehezen, nem élvezve és nem sokáig bírod csinálni. A szexualitás direkt működése kevésbé fontos, mint például a tüdőé. Az ilyen kevésbé fontos szerveink nem teljesen automatizáltak. A legyengülésbe nem halnak bele, de így vagy úgy, nem lesznek képesek hosszabban folytatni a nemi aktust. Ez egy feláldozható működés, mert már nem élnek hozzá elég jól.
Olyan fizikai átrendeződések történnek az érdekükben, amik más működésektől vonják el az energiát, ha az már nem elegendő mindenre. Egyszerűen, az energia áramlása és ezzel szinkronban a keringés fokozottá válik a létfontos szervekben, miközben az energiavezető utak és az erek jelentős része elzáródik a feláldozhatókban. A vérnyomás ezzel együtt nő a fontos szervekben, de lecsökken a többiben. Még akkor is így lesz, ha azok az elhanyagolttá váló részek egy időre teljesen ellehetetlenülnek. Ezzel időt nyer a teljes szervezet a túléléshez és a helyreállításhoz.
A vérkeringés átállása természetesen nem azért következik be, mert kevés a vér, hiszen vérveszteség ilyenkor nincsen, mert vérzés sincs. Az erek tágasságának a fenntartásához kell aktív munka és nem az összehúzásukhoz. Ha nincs energia, az erek elzáródnak. Így, ha kevés az energia, akkor egyes helyekre energiapótlás már nem jut, pedig az izgalom fokozódik és egyre többre lenne szükség, ezért ott az erek bezárulnak. Az energiahiányos zavarok emiatt idegrendszeri vezérlési folyamatnak tűnhetnek elsősorban, pedig a lemerültség az elsődleges ok. Emeltett a jobb keringésű területeken is energiadeficit van, ami miatt relatíve szűkebbek az erek a szükségesnél és ezek a funkcionális szűkületek okozzák végül az ingadozó, majd a tartós magas vérnyomást. Majd a testi szövetek is károsodnak és a magas vérnyomás tartóssá válik, amit már különálló betegségként kezelnek.
A vészhelyzeti támogatás tehát maximálisan részrehajló a nem feláldozható szervek és működések iránt. Például a szervezeted egyre jobban elvonja az energiát szexuális működéseidtől, melyek feláldozhatók, és ezért leszel például nagyon gyors vagy ezért lankadsz le. Nem lesz energiád tovább folytatni, mert az ennél nagyobb mennyiség már nincsen engedélyezve, még pedig egy automatikusan bekapcsolódó védőmechanizmus miatt.
Ez az energia-átcsoportosítás a szivedet védi meg a káros mértékű túlterheléstől, akkor is, ha neked ez nem tetszik, mert mit sem tudsz a veszélyről. Amint azonban már ez sem elég az önfenntartáshoz, és mégis folytatod valahogy a letiltott dolgaidat is, például serkentőkkel is kezeled vagy kezelteted magad az aktusok fenntartása érdekében, akkor egy csendes üzemmódban vagy épp egy izgalmas aktus közepén, súlyosabban megbetegszik vagy meg is állhat a szived. Miért nem sikerül ismét és ismét megelőzni a bajt?
A folyamatos gyengeség okozta egyre súlyosbodó leépülés és regenerációs hiányosságok miatt a túlterhelési állapotok egyre hamarabb következnek be és egyre nagyobb rizikóval járnak. Amennyiben nem sikerül megállítani és visszafordítani ezt a kedvezőtlen irányt és ha továbbra sem veszed figyelembe, hogy többről is szó lehet, mint csupán szex-zavarról, akkor éppen a legfontosabb szerveid fogják kárát látni.
Nézzük meg ezek után, hogyan néznek ki a potenciazavarok és miért látunk többfélét belőlük.
Mi valójában a potenciazavar?
Nem minden esetben helyes tehát a potenciazavar terápiákat abba az irányba vinni, hogy ezek kontrollhiányt, lokális keringészavart, pszichés eredetű blokkokat és önbizalom hiányt, esetleg idegrendszeri illetve beidegzési gátlásokat jeleznek avagy gyerekkori nevelést és traumákat. Ezek persze valamilyen okból fennállhatnak, de a zavarok nem mindig közvetlenül ezek miatt alakulnak ki és válnak tartóssá. Nem teljesen lehet csak ezeket kezelve véglegesen és teljesen helyrehozni a problémás állapotokat. Olyannak látszhat persze ez az ajánlásunk, mintha nem a fájdalmas problémákkal kellene szembenézni.
A fentiek értelmében azonban a túlterhelés megszüntetése a legsürgetőbb teendőnk, amivel minden működés és egyes traumák is, a legrövidebb időn belül helyreállítható. Ahogy a testi sérülések és következményeik teljes gyógyulása nem telhet évekbe, csak legfeljebb hónapokba, úgy a psziché vagy a tudat sérülései sem gyógyulhatnak mindig csak évek alatt. Ami ennyire sokáig nem javul stabilan, az valójában nem gyógyul semennyit sem, hanem stagnál és romlik. Nem létezik évekig tartó gyógyulás a természetben, amennyiben a gyógyulás feltételei megvannak vagy a gyógyhatású módszer valóban hatásos és a páciens valóban azt teszi, amit kell. Heteken belül kiderülhet ez, és ha addig nincsen változás, akkor valami mást kell kitalálni.
A korai magömés fokozatai
A korai magömlés kifejezés a teljesítmény idő tényezőjével kapcsolatosan közöl információt a férfi állapotáról. Túl kevés ideig bírja megtartani a magot izgalmi állapotban, ami csökkent teljesítményre utal. Egyes nézetek szerint ez nem is probléma, csak a párok összehangolása szükséges, ha azonban alaposabban megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor azt látjuk, hogy az ilyen férfi erősen korlátozottan él és neki magának sem elegendő az egészséges élethez, amire jelenleg képes.
Nem relatívnak, hanem objektívnek vehető a gyengesége és a személyéhez kötött elégtelen működésről van szó, ami elsősorban, mint láttuk, energetikai probléma. Ez azt jelenti, hogy jelen helyzete kialakulásában szerepe lehetett a környezetének is, de amikor létrejött benne ez az állapot, onnantól az már a sajátja és nála kell azt megoldani, nem másoknál.
A potencia zavarok osztályozása
Merevedési zavar súlyossági fokozatok
- stádium: 80-100% merevedés, 10 -15 perc aktusidő
- stádium: 80-100% merevedés, 3 - 5 perc aktusidő
- stádium: 80-100% merevedés, 1- 3 perc aktusidő
- stádium: 80-100% merevedés, 0,5 - 1 perc aktusidő
- stádium: 30 - 70% merevedés, aktus nem biztos, hogy lesz vagy nem biztos, hogy befejezhető
- stádium: 20 - 60% merevedés, aktus nem lehetséges, az orgazmus kicsi
- stádium: 10 - 50% merevedés, aktus nem lehetséges, az orgazmus nincs vagy alig
- stádium: 0% merevedés, aktus nem lehetséges, az ondó olykor kifolyik, orgazmus nincs
A merevedési zavar és a korai magömlés elnevezések csak az előtérben álló tüneti megjelenést írják le, de reálisan egy tőről fakadnak. Az idő és a merevedés erejének hanyatlása feltárja az egyszerű összefüggéseket. (Bővebben: A potenciál modellek című írásunkban)
A korai magömés és a merevedési zavar egyéb formái
Speciális esetben a korai magömlés vagy a merevedési zavar is előfordulhat körülmetélés után, valamint a meglévő zavarok súlyosbodhatnak balesetek, betegségek és más művi beavatkozások után. Hasonló körülmények miatt női formák is léteznek, ahol az önkielégítéskor vagy a párszex során hirtelen és rövid idő alatt következik be a "befejezés" érzése, csikló túlérzékenységgel vagy akár fájdalommal, hüvelyi és méh összehúzódások nélkül, elenyésző vagy nulla élvezeti értékkel és utána egy ideig kellemetlen vagy az erotika iránt érdektelen közérzettel. Létezik erőszak formája is a zavaroknak, ahol a túlzottan erős és gyorsan a lényegre térő ingerlés vagy erőszakolás vagy önerőszak miatt alakul ki hasonló hatás. Merevedési zavar is előfordul nőknél is, amikor az izgalom és annak jelei, például a testszerte fokozódó keringés, felforrósodás, a nemi szervi vérbőség és megduzzadás, sőt merevedés stb., nem kezdődnek el.
Érdekes, hogy a férfiak, ha a korai magömlés miatt panaszkodnak, azért az orgazmust ezzel együtt is jónak ítélik. Az orgazmus azonban nem lehet teljes és teljesen kielégítő vagy teljességgel erős a potenciazavar azaz a gyengeség miatt fellépő túlterhelési állapotban, csak hát az ezzel a problémával kűzdő férfiak vagy nem ismerik a potens orgazmust vagy már elfelejtették, és úgy hiszik, hogy ez természetes és partnerfüggő dolog lehet. A merevedési zavar esetén mindig beszámolnak az orgazmus erősségének jelentősebb csökkenéséről vagy elmaradásáról, és az izgalmi állapot is hullámzó, sőt gyorsabban lecsengő.
A korai magömlés és a merevedési zavar keletkezése
A sokféle életkörülmény és azok változásai a belső világgal lépnek interakciókba. Ezeknek az interakcióknak a hatásai két félék lehetnek energetikailag: erősítők vagy gyengítők.
Az erősítés hatására - potens férfiak alakulnak ki. Mi jellemző rájuk? Az időfaktor számukra rugalmasan és kedvükre változtatható. Pontosan annyi, amennyit szeretnének vagy amennyit a külső körülmények éppen akkor megengednek, és akár rövid, akár hosszú ideig tartják magukat egy aktus közben, az mindig élvezetes. Ehhez nem kell erőlködniük, koncentrálniuk avagy trükközni. Bármikor el tudnak menni és bármeddig tudják tartani magukat, a kiszáradásig, az eléhezésig és a teljes kifáradásig. Utána fiatalon fél órán belül, idősebb korban is legfeljebb egy órán belül képesek újabb aktusra, rendszeresen. Az ilyen férfi több nőt is képes folyamatosan kielégített állapotban tartani, hosszú időkön át. Az ilyen életmódban a potenciál egy határig képes nőni, aztán minőségileg is megváltozhat, fejlődhet.
A gyengítés hatására - elégtelenségek lépnek fel az energetikai ellátásban és a működések erőtlenné válnak, nemcsak az aktív nemi működések és a szexuális cselekmények közben, hanem állandóan. Ez elsősorban megterhelések idején tapasztalható, nyugalomban rejtve maradhat. Egy-egy új párkapcsolatban az erős stressz még tovább fokozza, de idővel már a kisebb stressz sem bírható. A szexuális működési elégtelenségek és az ezek miatt kialakuló, következményes zavarok korlátozódhatnak csupán az idegrendszerre és a nemi szervi működésekre is. Ilyenkor például egy sportoló férfinak is lehet potenciazavara és állapotának rendbe hozatala után nemcsak ezek állnak helyre, hanem a sportolói teljesítménye és a közérzete is tovább javulhat.
A korai magömlés és a merevedési zavar megoldása
A korai magömlés jelenségnek nincsen vényre vagy vény nélkül is kapható gyógyszere. Egyes elterjedt magyarázatok és gyógymódok gyakran csak egyszerű tévedések és kísérletezések. Ilyenek például a dupla óvszer használat, érzéstelenítővel kenegetés, alkohol célzott fogyasztása, egyes gyógyszerekkel késleltetés, pszichoterápiák, nyomó-elszorító-behúzó erő-technikák. Gyakori, hogy a bajt ráfogják a helytelen és gyakori önkielégítésre és persze a rossz-rossz partnerre, meg más bűnösökre és a valaha történt traumákra.
A járulékos érzelmi és gondolati sértettséget és sérülést olykor helytelenül kezelik. Tévesen oknak gondolják őket. Felírnak kedélyjavítót, antidepresszánst, nyugtatót, altatót. A híres "kék" is tesztelésre került, de korai magömlésnél eleve sikertelenül, míg merevedési zavarok esetén sincs végleges megoldás, tabletta nélküli élet. A felsoroltak közül egyik sem oki terápia, sőt ronthatnak a helyzeten. A tüneteket pedig könnyen félreértelmezik.
A merevedési zavart inkább némi erőszakkal kezelik, mint értőn: tablettákkal, serkentőkkel, lökésterápiával és pszichoterápiákkal próbálnak kipréselni erőt onnan, ahonnan már nem volna szabad. És egyre fiatalabb korban, a még kialakulatlan embereknek is ajánlják és adják ezeket. Ezek a módszerek a potenciál valódi növelésére nem alkalmasak, ezért a helyzet csak átmenetileg javulhat és aztán újra romlik.
A korai magömlés és a merevedési zavar valódi oki terápiájával végleg meggoldhatók a zavarok. Regenerációra és energetikai feltöltésre van szükség, felgyorsítva a folyamatokat, megszüntetve a gyengeséget, de ami a fő, hogy a túl gyakori túlterhelési állapotot kell megoldani. Bevált gyakorlatunkban komplexen összeállított, interaktív program áll rendelkezésre, benne masszázs-kezelések, fizikai gyakorlat-sorozat, különböző létállapotok megtanítása, edzés, modellezési alapok és más fejlesztések.
Hogyan dolgozunk a Programjaink során?
Az elérni kívánt kedvező változások például: az általános jólét, az izgalmi potenciál, a nyugalmi potenciál, a tartalékok tuningja és a lélek bekapcsolása. Mind egy-egy komplex állapotként foghatók fel, meghatározott potenciálszinttel. A kelleténél kisebb kezdeti potenciállal ezek nem érhetők el, a potenciál lecsökkenésekor pedig nem tarthatók fenn tovább. A programban ennek érdekében minden alkalommal egyre telítettebb és kellemesebb állapotokat hozunk létre.
A csupán hangulati, érzelmi vagy gondolati állapotok létrehozása önmagában nem elegendő és ezek nem is stabilizálhatók, ezért önmagukban nem alkalmasak a tartós fejlődéshez. Jóval komplexebb, stabilabb és potensebb állapotokra is szükség van. Ahhoz hasonlókra, mint az ébrenlét, az álmodás vagy a meditatív állapotok.
A menetrend három fázisra bontható, melyekben a következők zajlanak:
1. Speciális manuális kezelések, amellyel feltöltődnek, regenerálódnak és belső tisztaságot érnek el. A közben elérhető állapotok az álomrealitásra jellemzők. Nem alszanak, tudatosak maradnak, mégis elernyednek és a testetlenség könnyű, olykor hullámzó és áramló érzéséről számolnak be.
2. Mozgás-gyakorlatok, melyek erős gyógyhatással vannak a gerincoszlopra, a porckorongokra, az itt található kisízületekre és az idegrendszerre. Gerjesztett állapotokat érünk el, ahol a teljes test felforrósodik, izzadás nélkül és ugyanez megtörténik az éles helyzetekben, például egy páros aktus közben. Ezek az állapotok az ébrenléti és a meditatív állapotok között váltakoznak és tanulás után könnyen és gyorsan elérhetők. Többek között arra tesznek alkalmassá, hogy a sok tényezős folyamatokban is elérhessék, hogy azokat mindössze három komplex tényezővé alakítsák át és megtanulják ezt a hármat szinkronban, együtt mozgatni. A gyakorlatsor végzésével ezek a képességek és az ehhez szükséges erőnlét is gyorsan kifejlődik. A gyakorlatok és a közben megszerzett állapotok is a részükké válnak.
3. Ezekre az eredményekre, mint alapokra, ezután már felépíthetjük a társas életedben fontos feltételeket is, például a párok komplex terápiáját. A programnak ez a része a tudatos állapot-váltások tanítása és a bonyolultabb feladatokban helytállás elérése, a személyes, önálló életben. Olyan állapotokban válnak képessé élni, melyek szabad reakciókat tesznek lehetővé, hogy természetesen és könnyedén élvezhessék az izgalmas szituációkat és cselekményeket. Aktív, dinamikusan változó életet építhetnek maguknak, amely hol éber, hol meditatív, hol extatikusan izgalmas vagy szívből szerelmes és aztán könnyedén térnek vissza az egyensúlyi állapotokba.
Amikor már nem elég csupán beszélgetni róla (video)
Video és szöveg: Tóth Emese/drtothemese.hu
Foto: szerzői tulajdon
Minden jog fenntartva.