A szexualitás képesség
2021. január 20. írta: Dr. Tóth Emese orvosszexológus

A szexualitás képesség

Milyen módon létezik és hogyan hat a természetes szexualitás?

shutterstock_1422318479.jpg

 

Egyetemes rendezői elvek

 

Látható, hogy a világ rendezett és vannak benne valamiképpen mindent átható, nagyon összetett folyamatok. Ezek nem érthetők meg akárhogyan, ahogy nem mindig rendezhetők el a naponta felmerülő problémák sem. Ehhez már hozzá vagyunk szokva. Amíg azonban létezik olyan nap, amikor nem tudunk megoldást találni, pedig mindvégig igyekeztünk, addig ez azt jelenti, hogy minden ilyen nap végén egy nehéz holnapra készülünk fel. Holnap azonban azért lesz új reményünk, mert a ma megszerzett tapasztalatokkal az újabb lehetőségeket is kiépíthettük. Ez segít egyre pontosabban megérteni, hogy mi zajlik a világban, bennünk és másokban.

Minden ember a saját élete szakértőjévé válhat azzal, ha egyre többet ért meg belőle. Ehhez nem elég konkrét eseteket értelmezni, az élet átfogó rendszereit is tanulmányozni kell. Intelligens átalakító, sőt alkotói képességek birtokába lehet kerülni. Önálló kísérleteket lehet végezni saját kezűleg. Ezzel lényegesen felgyorsítható az új információk gyűjtése és feldolgozása. Új majd még újabb kutatás alapján, egy épp fejlődésben levő szemléleten keresztül, bárki számára, egyre tisztábban láthatóvá válhat, hogy a szexualitás az egyik legalapvetőbb életképességünk.

Folyton működik valamilyen formában, eszerint mindig szükségünk van rá. Általánosságban lehetővé teszi és szabályozza az összekapcsolódást ember és ember, a különböző világok között. Aprólékosabban nézve pedig összekapcsolja például az étvágyat az emésztéssel, a vérnyomást a látással, az álmodást az idegrendszerrel és a fantáziával, a szeretetet az illatokkal és az időérzékkel, stb. Távoli összeköttetések hatalmas és bonyolult szövedéke fedezhető fel a szexualitáson belül. Legtöbbször akkor fedezik fel ezeket, amikor valami eluralkodik rajtuk, aminek köze van a szeretethez vagy a hiányához. Tudatosan azonban, általában érdemtelenül keveset foglalkoznak vele, ráadásul nagyon könnyen félreértelmezik.

Az aktív szexualitás - például a szerelem - serkentő hatású tűz elemként ismerhető fel, ami fényével megismerhetővé és megkülönböztethetővé, valamint energiájával összekapcsolhatóvá tesz másokkal. Az ilyenfajta összekapcsolódásokhoz azonban nem elegendők a testiséggel járó fizikai, mennyiségi változások, mert ezek önmagukban túlzottan korlátozottak és lassúak a szerelemhez. A testből ezért a nagyon kevés is elegendő hozzá, akár csak egy pillantás, egy érintés vagy röpke ölelés. Másféle minőségekre sokkal nagyobb szükség van. Sokféle fizikai, vegyi és más kapcsolódások együttese hozza létre az ugrás szerűen bekövetkező változásokat, melyek a szerelmi folyamatok kifejlődéséhez vezetnek.

Szerelmi minőségben együttműködve világosabban mutatkoznak meg a világban rendet teremtő, mindenhol ható elvek. Enélkül bizonyos történések fel sem fedezhetők az egyéni élet során, pedig ezek igen fontosak valamennyiünk számára, mert az élet ezek alapján, a kapcsolatok törvényei alapján rendeződik.

 

Életképes kapcsolatok 

 

Minden élőlény létezése összekapcsolódások révén születik és marad fenn, önműködőként, az egyetemes elvek szerint. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez mindenre elegendő és nincs több teendő a közös és a személyes élet fejlődéséhez. A kapcsolódást tudatosan is tanulni és gyakorolni kell, egyre jobban csökkentve a tudatlan ellenkezést, valamint az ellenkezéssel járó elhatárolódást és harcot. Az összekapcsolódás és az elhatárolódás aktív munkájával alakítjuk a rendszert. Hogyan? A kapcsolódás építi és egyre fejlettebbé teszi, az elhatárolódás lebontja és egyre egyszerűbbé és korlátozottabbá teszi a világot.

A legegyszerűbb, mindössze két tényezőből álló kapcsolódó rendszerek és az ezeken túlmutató, sokakkal sokszorosan összekapcsolódó létek újabb életek létrejöttét segítik elő. Az a jellemzőjük, hogy elindításuk után képesek az önállóságra és a fejlődésre, aktívan - tudatosan és akaratlanul is - törekszenek rá.

- Gyerekkorban automatikusnak látjuk ezeket a működéseket, mert a különböző fejlődési szakaszok rendre bekövetkeznek, de a mozgatójuk a kapcsolatok minősége - a szeretet - sosem lehet teljesen automatikus, csakis ellenkezés mentes.  A gyerekek mindenkit viszont szeretnek. Képesek még olyanokat is megszeretni, akik már saját magukban sem érzékelik ezt az érzést.  Emiatt küzdelmes már a gyerekek élete is, mindenhol ahol erősen ingadoznak vagy folyamatosan elégtelenek a kapcsolódási feltételek a környezet (a felnőttek és a gyerektársak) részéről.

- Felnőttként a fejlődés szinte teljesen leállna, de még előtte, a gyerekkor vége felé jóval erőteljesebbé válnak a szexuális működések, melyek nem engedik meg a teljes leállást. Sőt az élet során létrehoznak néhány nagy hullámot, melyek évekig biztosítják a tűz elem vegyítő, átalakító munkáját. Még akkor is, ha nem teljesülnek be a vágyak, mert szinte minden vágy átalakítható együttérzéssé, alkotói állapottá, tudatos fejlődéssé, a világ szeretetévé.

Két élő kapcsolata maga is élőlény, megszületéssel és fejlődési szakaszokkal. A kapcsolat, mint élőlény fejlődik, kizárólag a kapcsolódók életének és fejlődésének a függvényeként. Ez felnőtt korban korlátozottá válhat. A beszűkülőben lévő emberi életek veszteségesen küzdelmesek és ez veszélyes. A megoldás az együttműködések fejlesztése, amivel megszüntethető az értelmetlen harc és az elégedetlenség, ezzel a kapcsolat megmenthető a széthullástól. Még jóval azelőtt jelentős javulást kell azonban elérni a személyes állapotban, mielőtt a bajok tényleges megoldásához fognának hozzá. Képessé tett emberekkel lehet társulást alapítani. Ez jó megoldásokat eredményezhet.

A lehető legegyszerűbb módon a saját kapcsolatokban tanulmányozhatják önmagukat és a kapcsolódási jelenségeket:

Gondoskodj a szeretteidről és közelítsd meg a többieket is.

Tedd kényszer és harcmentessé az életedet, hogy szabadon alakuljanak a kapcsolataid.

Fontos, hogy megértsd az életed feltételeit.

A szeretni tudás aktív képessége tesz boldoggá.

 

Szöveg: Tóth Emese/drtothemese.hu
Foto: shutterstock

Minden jog fenntartva.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drtothemese-orvosszexologus.blog.hu/api/trackback/id/tr9516392996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása