Hogyan kerülhető el a fejlődésképtelenné válás?
Milliónyi lehetôségünk van tapasztalni, megérteni, kísérletezni és egyre tovább tanulmányozni az életet. A sajátot és másokét is. Ez azonban mind nem lehetséges, amint a helyváltoztatások és a másokkal közös élet változásai annyira lecsökkennek és ezért olyan mértékben stagnálóvá válnak, ami elégtelen a fejlődéshez. A fejlődéshez, ami a mindenkori aktuális "gyermekbetegségekből" való kinövéshez és az új kísérletezésekhez is szükséges.
Hol van a határ az elegendő és a lehetetlenné váló fejlődés feltételei között?
A szélesedő spektrumú élet és az egyre korlátozottabbá váló élet között keskeny a mezsgye. Ennek a határnak az átlépése azonnali visszajelzést jelzést ad a kétféle irány valamelyike szerint: a fejlődésnél megjelennek az új lehetőségek, a visszafejlődésnél és a torzulásnál pedig a beteggé válás tünetei. Ha a korlátozottá válás irányába történő elmozdulás esetén nem korrigálnak, akkor valamennyi idővel később már a káros következmények figyelmeztetnek egyre erősebben. Addigra azonban teljesen feledésbe merülhet az első helytelen lépés avagy a lépésvesztés. Eltévednek, mert ezzel a saját élet válik útvesztővé és nem a megfelelő történésekhez és személyekhez kötik hozzá a további következményeket, akárcsak egy túl későn felfedezett veszteségnél, avagy lopásnál. Más lesz a gyanús, nem a tettes. Ez okozza azt is, hogy nehezen érthető, miért zajlik szerencsétlenség egyesek életében, míg másokéban nem.
Hogyan határozható meg a fejlôdéshez elégséges változatosság?
Általánosságban a komplexitás és az intenzitás mellett a gyakoriság mutatja meg ezt. A mindennapi gyakorlatozás elegendő a fejlôdéshez és ehhez minden nap azt az életet próbáljuk élni, amit holnapra szeretnénk elérni, kis lépésenként. Ez eleinte szokatlan és megerőltető, de csak egy ideig. Idővel hozzá lehet szokni a folyamatos változásokhoz, sőt éppen az okoz kellemetlen hiányérzetet, ha ez lassulni kezd. A heti 3-4 alkalom az elért új eredmények fenntartásához elegendő, de a további fejlôdéshez a napi gyakorlatot kell továbbra is fenntartani. A heti 3-4-nél kevesebb alkalom viszont lassabb vagy gyorsabb leépüléshez és ezzel csökkenő potenciálú élethez vezet. Igen, a potenciált is meghatározza, hogy mennyi változást érünk el adott idő alatt. Ellenben, ha valami nem jót teszünk ilyen nagy gyakorisággal, az is átalakító hatású lesz. Például szidd össze magad minden nap és hamarosan ténylegesen igazi kriplivé válsz. A hiányzó edzettség és erő, valamint az információs telítetlenség a funkciókat tekintve leromláshoz és legyengüléshez, a szerkezetben leépüléshez vezet. Például üldögélj kényelmesen minden nap, amennyit csak le tudod köti magad ülve és hamarosan nehézkessé és kedvetlenné fogsz válni, ugrándozni fog a vérnyomásod, problémák lesznek az emésztéseddel, napközben aluszékony, éjjeli bagoly leszel.
Lehet vajon a fejlődést bebiztosítani és a módját megkönnyíteni valahogyan?
Ami nagyon könnyen megy, azt valójában már tudtuk, ezért nem vezet újabb változáshoz. Ami nehézséget jelent, az mind olyan, amit még sosem próbálhattunk ki vagy még sosem tudtuk végigcsinálni. Megfelelően tapasztalt vezetővel elérhetôvé válnak a távoli és az eddig elérhetetlennek hitt eredmények is. Egyáltalán nem érezhető azonban könnyebbnek a vezető általi tanítás befogadása annál, amit magunktől megtennénk, mégis megéri a többlet munkát és a tűréshatás növelését. Olyan folyamatos épülést és hasznos tudást kaphatunk meg ezen a módon, amiről egyedül nem is álmodhatnánk.
A változékonyság veszélyeinek csökkentése
A fejlődés folyamatos változásokkal jár és ezt nem egyszerű fenntartani. Szükség van hozzá a megnövelt energia- és információtartalomra, és ezekkel együtt megnő az emberi tűréshatár is. Az előzőt potenciálgyűjtő és tartaléktároló kapacitás növelő edzésekkel, az utóbbit az érzékenység, a rugalmasság és a tisztaság növelésével lehet elérni. Ezeknek az önmagukban egyenként is multikomplex alapképességeknek a felépítése hosszú időt vesz igénybe, de már a kezdetektől sok kiváló eredményt és új lehetőséget ad.
Az immunrendszer hasonlóan működik. Képes a fejlődésre és ezzel képes a túlélésre, mert egyik fő résztvevője, sőt olykor elindítója a fejlődési folyamatoknak. A kívülről valamilyen formában spontán bekerült új információk elősegíthetik vagy akár gátolhatják is a működését. Ezek mellett a tudatos tanulásnak is fontos elősegítő szerepe van.
Az immunrendszer fejlődése a természetes módon erőssé vált élőkön keresztül valósul meg, még pedig aktív átadások révén. Például találkozik két erős vagy egy erős és egy éppen akkor legyengült, beteg vagy egészséges egyed, akik közül az egyik hordózó, és átveszik egymás energiainformációs mezejét. A mező-mező kapcsolódáskor az alkalmazkodásnak nevezett természetes átalakulási folyamat enyhébb-erősebb túlterhelési tünetekkel jár. Ezt az akut folyamatot ugyanúgy betegségnek nevezi az akadémikus tudomány, mint a krónikus elégtelenséget vagy a teljes leépüléshez vezető végelgyengülést, pedig könnyen megkülönböztethetők egymástól. Az akadémikus szemlélettel főleg a betegséget kutatják és az egészséget kevésbé. Az tudja gyógyítani azadott kórt, aki oda-vissza ismeri a lezajlását, azaz képes egy élő rendszerben pontosan létrehozni az adott változást és aztán képes a rendszert az eredeti állapotába visszaállítani. Egy erős élólény végülis természetéből adódóan képes felülírni a gyenge vagy az életképtelenné vált saját részeit és a közösség gyengeségeit is, és egy új, életképes formában marad fenn, ami továbbadható a többieknek.
Gyengített és elölt organizmusok, melyeket az immunválaszok kiváltására és felerősítésére szokás mesterségesen alkalmazni, sosem kerülhetnének be direkt módon egy egészséges, azaz erős élő szervezet védett részeibe, csakis baleset révén, mert maguktól nem képesek erre. A mesterséges bejuttatással az immunválasznak sokkal gyorsabban kell elkezdődnie és teljesen kifejlődnie, mint a természetes kontaktusok során. E gyenge és erős közötti mesterségesen létrehozott kölcsönhatáskor az emberi oldal erős izgalomba kerül, minden átmenet nélkül. Túl gyorsan történik ez számára, mert több időre lenne szüksége. Egyszerű esetben meg is volna rá a kellő idő, ahogy erre felkészült addigi élete során a kisebb dózisokban, felületes érintkezések során elkezdődött ismerkedéskor. Lehetetlen azonban stressz nélkül fogadni, ha a házunkban hirtelen megpillantunk egy ismeretlent. Ez erőszakos behatolást feltételez, ráadásul a határvédelem mit sem tud róla. Olyan történet ez egy erős szervezetnek, mint a védtelenség megtapasztalása, ami összezavaró és könnyen hibákat okoz a védekezésben.
Mi történik, amikor félünk a természetes úton keletkező találkozásoktól és az ezek által kiváltott tünetektől, mint fertőzésektől, sőt elzárjuk magunkat? Az ilyen esetekben elmarad a fejlődés, lemaradás történik a környezeti változásokhoz képest, idővel életképtelenné válunk a saját környezetünkben, ami a legbiztosabb pusztuláshoz vezet. Nem ajánlott erőltetni a mesterséges védekezéseket, főleg nem mindenki számára. A lehető legkevesebb, feltétlenül szükséges mértékig kell vállalni ennek veszélyit. Valahogy általában kiderült eddig is, hogy a természetesség hatékonyabb és veszélytelenebb.
Tanulás és edzés indul el a mesterséges védekezéssel is?
Egyes biocid gyógyszerek és védekezést serkentők tartoznak főképpen ide. Ezek hatására primitívebb vészreakciók indulnak el, amik több hibázással és balesettel járhatnak. Minél nagyobb terület érintett, annál hatékonyabb ez a kommunikáció, mert annál gyorsabb és egyértelműbb reakciók szükségek. Erre jó az egyszerűség, nem többre. Amíg azonban nem tudnak egymásról eleget és nem tudnak együttműködni, addig csak gyengítik egymást, mert sok energia használódik el a kapcsolódási lehetőségek kikísérletezéséhez és az információgyűjtéshez. Olyan ez, mint két eltérő civilizáció találkozása: emberi és a számára szokatlan mikroorganizmusé. Így az idő gyorsan eltelik és előfordulhat, hogy a bonyolultabb megfelelőbb immunválaszhoz már nem marad elég energia. Amikor ez az átmeneti időszak elhúzódik, akkor az egyik vagy mindegyik civilizáció végleg meggyengülhet és elpusztulhat. Ezt elkerülendő minden szereplő törekszik a védekezésre és arra is, hogy az egyezkedésekre egy külsőbb, semlegesebb ponton kerüljön sor.
A vírusokban nem találunk nyilvánvalóan látható önvédelmi képességeket csak azt a programot, hogy minél hamarabb sejten belülre kell kerülni és ott sokszorozódni, ezzel átvenni az irányítást egyre nagyobb területeken és közben felzabálni a gazdaszervezet energiáját. Ennek az emberi szervezet nagyon jól ellenáll, kivéve, ha valamiért meggyengült az egysége: valami már előzetesen legyengítette vagy túlzottan puha környezetben volt, ahol nem tudta fenntartani az edzettségét.
Ha nem sikerül az összeegyeztetés a két nagyon különböző civilizáció között, akkor nem sokáig fognak együttélni, ha azonban tartósabban is fennmaradnak összekapcsolódva, akkor hosszabb távon tanulmányozhatják az együttélésük kialakulóban lévő formáit. Ez több módon végződhet: mindegyiküknek vagy csupán egyikük számára, esetleg egyiküknek sem alakul kedvezően.
Miért történik más mikroorganizmusoktól eltérően az interakciónk a vírusokkal?
A különbözőség az intelligenciában és az életmódbeli eltérésekben is jól látható: a vírusok életmódja egyszerű és tökéletes, kevés de kiválóan működő képességgel rendelkeznek, ami főleg hordozóként és átadóként működik. A kommunikációjuk is végtelenül egyszerű: kamikaze-ként átdobják teljes genetikai anyagukat a másik civilizáció térfelére, amivel az eleinte sajátként kezd bánni és megsokszorozza az idegen állományt, gyors ütemben legyártva az újabb vírusokat.
Jóval több idő kell egy komplex élő szervezeteknek, hogy erre a lerohanásra kialakuljon a védekező-felismerő válaszuk, ami a vírustermelő sejtek eltakarításából és a felismerésből áll, hogy a termelt és összeszerelt anyag és információ idegen életformától származik, ezért minden ilyen tartalom eltávolítandó a szervezetből. Ez a reakció azonban önmaga ellen is fordulhat ebben a nagy keveredésben. Ez a vírus védekezési mód furfangos, mint a trójai ló. Amíg a vírusok a sejteken belül szaprodnak, nem lehet őket felismerni. Amint kiszabadulnak onnan, mert sokaságuk szétdurrantja a gazdasejtet, azonnal felismerhetővé válnak, de akkorra már el is terjedhetnek és el is bújhatnak az egész szervezetben.
Kedvező vagy kedvezőtlen ez a találkozás?
A vírussal fertőzött szervezet rosszul járhat, de ez mégsem ennyire egyszerű. Minden élőlény az újabb és újabb kontaktusok által tanul és fejlődik tovább. Még ez az egyszerű életforma, a vírus is képes a fejlődésre. Ezt a folyamatot nevezik mutációnak, avagy genetikai alkalmazkodásnak. Mutálódik a vírust hordozó gazdatest és a vírus is, létrejönnek a gazdaszervezet immunsejt variánsai és a vírusvariánsok is,még pedig a két civilizáció közös szereplése által. Mindennek az energiaigényét csak a gazdatest biztosítja, mivel a vírus nem rendelkezik ezt kiszolgáló energiatermelő és tároló szervekkel sem.
Mi lehet a vírusok szerepe a bioszférában és az életünkben?
A vírusok is elérhetik az integrációt a környezetbe és innentől már nem váltanak ki immunválaszt. Megtanulhatnak a bioszféra egységében élni másokkal avagy beteljesítették a feladatukat és a környezetük megváltozott az általuk hordozott és átadott információknak megfelelően? Bármelyik lehetségesnek tűnik. További változásra már nincsen szükségük ahhoz, hogy békében éljenek mások mellett vagy akár másokban, ezért eltűnnek a sokadalomban.
A vírusok fejlődése azonban más irányt is vehet, fenntartva az idegenséget az adott környezetben és ezzel erősödő reakciókra is serkentenek, de ez természetes úton talán nem is történhet meg, és ez a fent leírt teóriából is következik. A bioszféra együtt élői azonban nem egyformák, hanem egységben élők. A vírusok egyeseket közülük felizgatnak, másokat nem, azonban mindenki megtalálja a maga vírusait, amikre érzékeny és mindenki számára vannak láthatatlan vírusok is, melyekre nem érzékeny.
Látjuk, hogy a vírusok kiváló genetikai anyag továbbítók és jelen vannak a teljes bioszférában. Lehetséges felállítani egy olyan teóriát is, ami fennmaradásukat és akár szükségességüket is megmagyarázhatja. Persze más magyarázatok már vannak és még újabbak lehetségesek, de megpróbálhatjuk megérteni, hogy egyáltalán miért léteznek vírusok. Ehhez azt feltételezzük előzetesen, hogy aki benne él egy világban, az ott nem felesleges, sőt célja van a létezésének. Céllal jött létre és valahogyan hasznossá vált, még mielôtt kipotyogott volna a genetikai evolúció nagy léptékű rostáján.
Ha ezt vesszük figyelembe elsősorban, akkor a vírus talán a legjobb mutációterjesztő létforma. A vírus lényege az lehet, hogy mint a méhek a virágport, ők az információkat gyűjtik össze és csomagolják be, majd eljutnak oda, ahol szükség van rájuk és szükséges, hogy elinduljon egy újabb változási szakasz. Hol van ez? Éppen ott, ahol reakciót kapnak másoktól, ha megjelennek. Hogyan gyűjtenek információt másoktól? Nem úgy, hogy az információtartalom határtalanul megnő bennük gyűjtögetés közben, hanem újra megváltoznak a másokkal való érintkezések következtében. A mutáció olyan lesz, amilyen az adott interakcióban bekövetkezhet. Mi változik meg? A genetikai anyag. És az mit tartalmaz? Összesűrített energia-információs csomagokat. Minek a hatására változik meg a genetikai anyag, ami az információkat sűrítve hordozza? A bioszféra résztvevőivel történt hosszabb-rövidebb együttélés és a köztük létrejött cserék és reakciók hatásaira, amikor elegendő idő áll a rendelkezésre az energia-információs csereberékre.
Ebben hasonlítunk mi és a vírusok. Élünk emberként, ők pedig vírusként, és a közös együttélésünkkor kapunk lehetőséget mutálódni, genetikailag változni és fejlődni, emberként és vírusként is. És hogyan néz ki ez kívülről? Úgy, mint a betegségek, mert túlterhelésben élünk egy ideig, egyúttal ez a fő veszélye is az együttélésnek, ha ezt túl gyengén viseljük. Ezért a kapcsolatokról szóló tanokat és tapasztalatokat átadó iskolák a legkeresettebbek, mert ezeken keresztül lehet megtanulni és gyakorolni élni és együttélni. És mi is történik velünk, ha szelektíven vagy akár teljesen elzárkózunk a világtól a veszélyek miatt? Akkor nem fejlődünk tovább, ami biztos pusztuláshoz vezet.
Miért lehet ez elfogadható elképzelés?
A magyarázatért menjünk még egyszerűbb szintekre. Az információtartalom határozza meg az anyag képességeit, az anyagminőséget vagyis az anyagi elemek minőségeit és kapcsolódási lehetőségeit. Szén, oxigén, nitrogén és így tovább, minden elem információt és energiát hordoz, és nem csak valamilyen halmazállapotú anyagként, hanem energia-információs mezőként is detektálható. Ezek a mezők az elemek nagy ritkaságú részei, amik képesek az anyagtól elszakadni, ezzel csökkentve a tömegüket. Olyan ez, mint a víz felszínén lebegő pára párája.
Minden új információ bekerülése az anyagba megváltoztatja az anyag minőségét és energiatartalmának mennyiségét és minőségét is. Minden magfúzió vagy -hasadás és a kémiai átalakulások is ilyenek. A fizikai átalakulások csak az energia-információs mennyiségre és ezzel például a munkavégző képességre, a térbeli elhelyezkedésre, a formára, a hőmérsékletre, a nyomásra, stb. vannak hatással. Igaz, hogy ezen fizikai változók egy határon túli növelése is túlmutat az adott elem, mint anyag tűrőképességén és kémiai változásra készteti. Mintha kényszerülne átlépni egy másik világba és olyan képességeket venne fel, hogy ott is létezhessen. A korábbi világában avagy életében pedig csak a korábbi kisugárzása maradványai maradnak meg, melyek éppen távolodtak és elszakadtak tőle a távozása pillanatában is. Akár élő akár “élettelen” anyagokról van szó, ez fog lejátszódni.
Az átalakulások során pedig hol felszabadul az energia és az információ, hol elnyelődik, hol pedig átadódik vagy közössé válik az elemek avagy a mezők között. Az anyag fejlődésének tekinthetjük az energia-információs átalakulásokat. Az “élő” anyag megjelenése és változása pedig az univerzum képességbeli fejlődésének egyik jelzője és a szellemiség létezésének jele. A vírusok e szellemiség elemeiként is felfoghatók. A fejlődés és a fertőzés bizonyos értelemben szinonimák. Ehhez hasonló folyamatok például a szerelem és a fogantatás is.
A tudományos laboratóriumokban sok éve folynak a vírusok genetikai eszközként való alkalmazásának kutatásai. A világ megváltoztatása emberi mesterkedés eredményeként is kicsiben kezdve a leghatékonyabb, ezért éppen a mikrovilágból indítható el és aztán már csak ki kell várni az időt, hogy megtörténjen egy-egy tervezett átalakulás a makrovilágban is. Ennek a mesterséges fejlesztésnek a békés célú lehetőségein és veszélyein is érdemes lett volna sokkal hosszabb ideig elgondolkodni a tömeges bevetések előtt, még azelőtt, hogy olyan globális hatásokat érünk el a rekombináns és más technológiákkal, melyek nem várt kellemetlen és izolálhatatlan meglepetésekhez vezethetnek az emberi életben és a földi természeti környezet más részeiben is. A hadászati és más nem békés célú alkalmazást pedig minden józan és lélekkel rendelkező embernek kötelessége zéró toleranciával elutasítani.
Szöveg: Tóth Emese/drtothemese.hu
Foto: CoralAntlerCreative/shutterstock
Az írásaimban közölt információk mindegyike a saját kutatásaimra, munkáimra épülnek és kizárólag a saját véleményemet tükrözik. Szerzői jogvédelem alatt állnak. Használd nyugodtan, hivatkozva a szerzőre és add meg a forráshivatkozást is.
