Ez a kérdés is attól függ, melyik területen nézzük. A családban például ezeket a területeket vagy ha úgy tetszik projekteket visszük folyamatosan, hogy működjön az egész: vezetni kell a háztartást, az élelmezést, az anyagbeszerzést, a rendezvényszervezést, a gyerekek felnevelését, a védelmi tevékenységeket, menedzselni kell a csapat összetartását, az eltartást, az otthonteremtést és fenntartást, a játszást, mint a fejlődés zálogát és így tovább.

Ki vezeti ezeket a családtagok közül? Ehhez nézzünk meg egy nagyon egyszerű és egyúttal emberi modellt.

A NŐI-ANYAI  és a FÉRFI-APAI minőségekben résztvevők oldalán is azt mondhatják ezekről a területekről, hogy mindegyikben részt szoktak venni, olykor vezetőként is. Ez nem is meglepő. Mindkét félnek megvannak a képességei bármelyik területhez, azaz mindenki képes anyai vagy atyai lenni. Az egyedülálló szülők pedig mindkettőként élnek egyszerre.

Milyenféle képességek ezek az egyiknél és milyenek a másiknál? Nézzünk ilyeneket az életbeli, szerető családi területekről úgy, hogy párokba álltjuk őket, elől a női oldallal:

adakozó - átadó, befogadó - megszerző, odavonzó - terelgető, szervező - alkotó, védekező - ellenálló, óvó - megvédelmező, fantaszta - gyakorlatias, fenntartó - fellendítő, képlékeny - szilárd, gyenge - erős, játékos - megfontolt, rendezői - felépítő, szerelmes - szenvedélyes és még nagyon sok további. 

Ezen párosítások némelyike kiegészíti egymást, más részük hasonló és megint más részük ellentétes tulajdonság. Ez nagyon hasznos, hogy ilyen sokféle viszony van közöttük, mert együtt balanszba kerülnek. Ez a lényeg.

Azon sem kell csodálkozni, hogy hol az anya, hol az apa érzi magáénak a párosítások bal vagy jobb oldalát, attól függően, hogy mi történik és milyen aktuális állapotban vannak, de olykor az dönti el, hogy ki tartózkodik ott. Ezek az oldalak így folyton felcserélődhetnek. Nem egymás helyét vagy feladatát veszik át ilyenkor a párkapcsolatban élők, hanem egy akcióra vagy állapotára reagálva automatikusan a családi balansz létrehozására törekszenek. Láthatjuk tehát, hogy a család egy önszabályozó, önfejlesztő rendszer és mint ilyen, nagyon komplex és dinamikusan változó.

Mi a helyzet, ha nem értenek egyet és egyszer csak nem tudnak már létrehozni egyensúlyi állapotot?

A veszekedéseknek és vitáknak például semmi szerepe nem lehet ebben, mert csak a felgyülemlett energiákat vezetik le. Miért került rá sor egyáltalán, hogy inbalanszba kerüljenek akaratuk és képességeik ellenére? Az általános oka az információhiány. Egy akcióra emiatt nem tudnak úgy reagálni, hogy újra balanszba kerüljenek. Melyikük miatt keletkezett feszültség? A közös rendszerükben keletkezett információhiányról és feszültségről van szó, aminek mind a ketten elszenvedői és nem okozói. Ez idővel egyre nagyobb energiahiányt is okoz, mert információ nélkül az energia nem köthető le az anyagba és a munkafolyamatokba, hanem kisugárzódik oda, ahova csak tud. Belsőleg szétveti a szervek működését, egészségi panaszokat kelt, majd szerkezeti elváltozásokat is okoz és létrejönnek a betegségek. A kapcsolatot már nem tudjáktovább táplálni, ami miatt gyengül a kötőereje és a pár mindkét tagjának a saját élete is legyengül, a gyerekek életével együtt

Persze, egyszerre is kialakulhat az energia-információs hiány. Ez a leggyakrabban a családon kívüli hatásokra történik. Például a társadalom folyton megváltozik, kedvezőtlenebbé válik, feszültségek támadnak és ugyanaz zajlik le nagyban, amit kicsiben az imént leírtunk. A társadalmi problémák az összes jelenlévőre hatnak, függetlenül attól, hogy győztesek vagy vesztesek lettek általa. Az egyiket anyagi romlásba is döntheti, míg a másik felvirágzik tőle, de mindannyiuk organikus élete reálisan el fog torzulni ígyvagy úgy. Ez pedig még több bajt okoz, egészen biztosan. Pont olyan beteggé válnak, mint a környezet, amiben élni kénytelenek. A betegségüket pedig, akárhányféle is, csak a rendszer meggyógyításával lehet megoldani. 

Hogyan javítható ki az információhiány? Beszélgetésekkel és tárgyalásokkal talán?

Ezekkel azonban nincs lehetőség a valódi kitisztulásra és nem szívódhat be a rendszer egészébe a hiányzó információ, ha mindkettőjükből hiányzik, azaz nincs tudomásuk róla. Ekkor a beszélgetések csak tovább rontanak a helyzeten és ez a helyzet csak nagyon nehéz krompromisszumokkal hidalható át, amennyiben egyáltalán felfogták, hogy a megoldás nélkül is együtt kell működniük a továbbiakban.

Hogyan oldható meg akkor más módon, hogy megkapják, ami szükséges a valós megoldáshoz? Újraépítéssel valamilyen másik területen, ahol ki közben tudnak tisztulni, mert ott a hiány még nem zavaró, mivel nem ott keletkezett, és így ott problémammentesen együtt tudnak működni.

Amikor ott megtörténik és kialakul a balansz közöttük és bennük is, akkor újra képessé válhatnak együtt megkapni a hiányzó információkat is, a másik, időlegesen ellehetetlenült területükön is. Ezen kell dolgozniuk a továbbiakban. A párok így maradnak együtt például a gyermekeik miatt vagy egy hirtelen jött esemény felrázó hatására. Olykor pedig a harmadik megjelenése okozta veszély formálja újra életképessé a kapcsolatukat. Hol sikerül, hol nem. Ez attól függ, hogy lett-e eközben spontán kialakult új jövőjük is.

Mikor sikerülhet saját új jövőt létrehozni?

A tudatos jövőalkotás lehetséges, bár nem könnyű. Éppen ezért nagyon is érdemes vele foglalkozni és megtanulni a jövőalkotók egyik iskolájában. Ehhez először fokozatosan meg kell tanulni elhagyni mindent, ami régi, mert egészen biztos, hogy nem illik bele egy megváltozó jövőbe, de ott már nem is lesznek szükségesek. Ahogy a mostani gondolatok sem.

Először tehát játszani kell az új lehetőségekkel. Ez a fejlődési folyamat építésének megfelelő módszer. Az új lehetőségek pedig a reális változásokat átadó tanításon keresztül megkapott új információk teljes beépítésével, gyakorlással szerezhetők meg vagy meg is alkothatók, ha még nincsenek létrehozva.

Ha ezeket a lépéseket a párok vagy a társadalom elegendő százaléka, együtt és külön is megteszi, az nem a kényszer szülte kompromisszumok felé viszi el az elő rendszerüket, hanem a személyes és a közösségi önállóságuk felé és együttal a jövőjük felé, ami már nem zsákutca.  Ha nem így történik, akkor abból nem is lesz közös vagy bármilyen jövő, csak kényszer és szétesés. Úgy kell fejlődni emberként kis és nagy léptékekben is, ahogy a felnövekvő gyerekek teszik.

Ez az írás szerzői jogi oltalommal védett, eredeti tulajdon és első közlés. Csak a szerző tudását és véleményét tükrözi. A szerzőre és az eredeti forrásra hivatkozással és bizonyos esetekben külön szerzői engedéllyel használható fel. Minden jog fenntartva. www.drtothemese.hu