Ima a teljességedért
Gyújts magadban akkora fényt,
amekkora anyád lelkében égett,
ahogy először átölelt téged.
Tedd izgalmassá egész lényegedet,
mint mikor lélegzeted megremegett,
mert ajándékba adtad szívedet.
Ússz hatalmas erővel, de harc nélkül ár ellen,
ahogy szeretteid akkor is végtelen békére leltek,
mikor a lelket tartották benned.
Tanulj meg csordultig telni az örök hálával,
mit tanítód hagyott rád halálával.
Legyen ragyogó minden olyan napod,
mikor csak azt kívánod,
még jobban szerethesd a világot.
Bevezető gondolat
Szinte senki sem tartózkodik huzamos ideig jólétben. A legtöbben, különböző okok miatt, nem is rendelkeznek teljesen a saját életük jóléte felett. Mégis elterjedt és általánosan elfogadottá vált egy nézet, mely szerint a siker eléréséért ki kell lépni a komfort zónából. Érthető, hogy dolgozni kell az eredményért, de van itt még pár további kérdés, amit érdemes feltennünk:
Mit jelent a komfort zóna?
Lehetséges-e a komfort zónán belül komoly munkát végezni?
Paradoxnak számít-e, hogy a jóléti zónádon kívül sikeresebb légy, mint azon belül?
Mikor van értelme önként elhagyni a jólétet?
Mit jelent a komfort zóna?
Ez egy jóléti zóna, amiben akkor tartózkodsz, ha aktuálisan nem szenvedsz a hiányoktól és a korlátoktól. Egy teljesebb állapotról van szó, amiben épp nincs semmi dolgod a magad érdekében. Magától egyetlen rendszer sem maradhat hosszabb ideig ebben az állapotban. A rendszer telítettsége csökkenni fog és idővel elhasználódnak a tartalékai is. Kívülről kell felvennie a pótlást és ennek a feltöltődésnek a lehetőségei természetes módon adottak. Így biztosítható, hogy kisebb ingadozásokkal, de fenntartható legyen a jóléted.
Amint megváltoznak a létezésedre ható tényezők, a reakcióid felgyorsulnak és a további fenntarthatóságot általában maguktól is megoldják. Ilyenkor akár jelentős többlet munkát végzel magadon és esetleg a környezeteden is. Ehhez készenlétben kell lenned és tudnod kell, hogy ezt a készenléti állapotot mivel lehet edzésben tartani. Amire ugyanis edzett vagy, arra a hatásra játszva reagálsz és gazdaságosan használod fel hozzá a forrásaidat. Amiben felkészületlenül ér a változás, abban nehéz dolgod lesz és az elegendőnél többet használsz fel hozzá a forrásaidból.
Lehetséges-e a komfort zónán belül komoly munkát végezni?
A komfort zónát éred el először, amikor újat tanulsz és támogatást is kapsz hozzá. Ha nem sikerül jól tanulni és nem kapsz támogatást sem, sőt ha ráadásul az idő is szorít, akkor nem éred el a komfort zónádat. Ennek az elérhetetlenségi problémának a gyakorisága esetén úgy tűnhet, hogy a munka éppen az, amit erőlködve és a jólétedet elveszítve végzel el. A hatásfok azonban ilyen esetekben csak alacsonyabb lehet ahhoz képest, amire akkor lennél képes, ha a jóléted is biztosítva lenne hozzá. Minél könnyebb fizikailag egy munka és minél több fantázia és egyediség szükséges a kívánt eredményhez, annál inkább érvényesülhet benne a jólét elve. Az alkotó munkák végzésének hatásfoka és az eredmények színvonala vagy hogy egyáltalán lesz-e eredmény, a belső állapottól, annak jólététől függ. Ha az alkotás folyamata egyúttal fizikailag is nehéz, akkor sokkal nagyobb előzetes edzettség építendő fel hozzá, hogy a jólét is létrejöhessen.
Paradoxnak számít-e, hogy a jóléti zónádon kívül sikeresebb légy, mint azon belül?
Valójában nem létezik az az idő- és mozgáskorlát, amin belül éppen most élsz. Egy kényelmes létben nincsenek megoldhatatlan korlátaid, Megteheted, amit most még csak szeretnél, amint megtanulod, hogyan lehet elérni a jólétet.
A jóléti zónán kívül és belül is lehet élni, de amikor az eredményt teljesen eléred, akkor már jól vagy és telítődtél. A cselekvéseid fognak éltetni, amikor eljutottál ide, hogy tetteid már újra és újra feltöltenek új energiával, anyaggal és információval. A kedvező változások a testedben és az életedben is akkor jöhetnek létre, amikor magad is felépülsz, megerősödsz és örömmel élsz. Ami addig volt, az sínylődés és reménykedés, de amikor elérted a saját képességeid megfelelő kihasználását, akkortól azt fogod érezni, hogy könnyedén haladsz, időre megoldod az akadályokat, semmi sem tud hátráltatni. Nem csak rövid időkre lesz így, hanem egyre hosszabb periódusokra és végül átépül az életed.
Mikor van értelme önként elhagyni a jólétet?
Abban az esetben szükséges kilépni onnan, amikor másokat segítesz, magadat háttérbe szorítva, de ehhez még nem rendelkezel minden feltétellel, mégis el kell kezdened. Megosztod, amid van és ezzel átadod a lehetőségeid egy részét. Annyit, amit egy ideig károsodás nélkül tudsz nélkülözni. A cél azonban az, hogy mindannyian rendelkezzetek elegendővel mindenből, ami szükséges. Ehhez nem elég osztogatni, hanem folyamatosan tanítani és edzeni is kell a segítségre szorulókat, ahogy saját magadat is.
Mindenkinek az adott lehetőség szerint megadható, hogy komfortot érjen el és abban önállóvá váljon, amennyire csak lehetséges. A hálózati együttműködésekkel azonban tovább léphetünk, mert az optimum zóna is elérhetővé válhat a rendszer összes, különböző képességű eleme számára.
Optimum zóna modell
Ideálisan, de reálisan is elérhető egy másik állapot, az Optimum zóna. Érdekessége, hogy semmilyen megerőltetés nem kell hozzá és az nem is lehet a része. Ez a zóna a MiniMax elv alapján működik: azaz a legkisebb befektetés árán a legnagyobb eredményt lehet kinyerni. És ez mindaddig így is marad, amíg sikerül optimálisan működni és feltöltődni. Ehhez a minőségi élethez bizonyos lényeges többlet információkra is szükség van, melyekből a pontos cselekvés megalkotható.
A Természet avagy a Teremtés is ezen az elven keresztül dolgozik, még pedig a lehető leggazdaságosabban. Többlet befektetés nem szükséges, sőt kedvezőtlen lenne. Az anyag- és energia-felhasználásban, valamint az idő-ráfordításban is megmutatkozik a MiniMax elv az Optimum zónán belül. Ha minden jól megy, akkor a lehető legrövidebb idő alatt és a legkönnyebben kapunk eredményt.
Ez egy elegáns, szakértői megoldás, vér és verejték nélkül. Ha mégsem jönne össze, akkor jöhet a második és akár a többedik nekifutás, de ezek mind egyre nehezebben, hosszabb idő alatt és kisebb eséllyel végződnek jól. Ezek nem ismétlések vagy gyakorlások, hanem új és újabb kísérletek mindaddig, amíg legalább egyszer nem sikerült elérni a pontos eredményt. És honnan tudható, hogy pontos lett? Ehhez előzetesen tudni kell, hogy mit akarunk vagy mire van szükség és azt is megtudhatjuk, hogy az elért eredmény beleillik-e és tovább viszi-e a rendszert, amihez készült.
A munka hatásfoka és a termék minősége egyaránt romlik, ahogy az idő túlnyúlik, ha a kísérlet-sorozatok között nem történik megfelelő időszakonként pihenés, átgondolás és újratervezés. Ezek lényegében köztes felkészülési szakok, amik éppen azt hivatottak elérni, hogy újra és újra kedvező állapotba kerülhess. Legalább a komfort zónába érdemes eljutni, a hatékonyabb munkaképességhez.
Az Optimum zónába tanulással és alapos felkészüléssel, még pedig az éles helyzetekben is megedződve, esetleg a jól alalkuló kísérletezések közben lehet belekerülni. A szervezet élesben működve kalibrálja újra magát és ez vezet még a kifáradás előtt az optimális működéshez és feladatmegoldáshoz. Csak az optimálisan működő szervezet képes optimális munkát végezni olyan feladatokban, melyeket életében először csinál. Amikor még nincs semmilyen rutin, azaz tapasztalat, kizárólag a jelen pillanatok szabad reakciói vezethetnek sikerre. Ehhez a meglévő képességeknek pontosan kell működniük, amit csak a teljes személyes szabadság tesz lehetővé.
NIncs itt helye "elavult" és elvárt tudásnak. A gondolkodás túl lassú és múltbeli ehhez, csak akadályozó tényező. ahogy a külső utasítások sem segítenek. Az egyetlen módja a segítő összekapcsolódásoknak az olyan együttműködés, amikor többen közösen alakítanak ki optimum zónát. Ilyenkor hálózatként működnek, hasonlóan például a sejtekhez, teljes egységet képezve. Ennek a felépítése játszáson, azaz szabad reagáláson keresztül történik és ennek az eredménye, hogy teljesen új, eddig ismeretlen módszerekre és eredményekre lelhetünk. A játszásról lásd még a játszás egyetemességéről szóló cikkünket is.
A hálózati életről szóló kutatások és fejlesztések mutatták meg teljes szépségükben az Optimum zónán keresztüli célbaérés lehetőségeit. Az Optimum zónában az energia és az információ pontosan és pazarlás nélkül épül be az anyagba, ami ettől kedvezően megváltozik és egyre nagyobb mennyiségek felvételére, egyre bonyolultabb összeköttetésekre és működésekre lesz képes.
Az Optimum zóna nem más, mint a Fejlődés zónája.
Az Optimum zónában végzett munka jelentősen megnöveli a rendezettséget, ezért új, egyre komplexebb rendszerek építhetők. Ez az alkotói folyamat lényege is. Az alkotás az új információk beépítése és a létrejött új rendszer életre keltése avagy a teremtő (alkotóművész) éppen legújabb életének megszületése. Ez egy élő kétirányú kapcsolat, először a teremtő művész és aktuális világa között, majd a teremtő és a készülő műve között is.
Fejlődési alapelv, hogy ehhez az alkotónak rendelkeznie kell egy megfelelően jó állapottal és energiaszinttel, lehetőleg el kell érnie az optimum szintet. Ezt tartjuk ihletett állapotnak, amely aztán már magától, öngerjesztően fejlődik tovább. Törvényszerű tény, hogy a Tanítódnak köszönhető, hogy ha ezt te is elérheted. Egyedül nem lehetséges fejlődni, mert az mindig valamilyen, objektumok közötti átadási interakció eredménye. Általuk eközben közös, új tulajdonságokkal bíró rendszer születik, melyben az egyes objektumok maguk is megújulnak és önállóan is új lehetőségekkel kezdenek rendelkezni. Olyan ez, mint egynem csupán tároló és a jólétet fenntartó, hanem egy mutátor inkubátor. A mutációt, ahogy ez lenni szokott, itt is a fejlődőben lévő energiainformációs mező sugárzása hozza létre az objektumokban.
"Minden alkotói munkavégzésnek vagy alkotásnak lesz valamilyen új eredménye, csak az nem mindegy, hogy mi lesz az. Akkor kapjuk pontosan azt az eredményt, amit vártunk vagy ami a következő sikeres lépéshez vezet el, ha pontosan azt csináljuk, amit kell. Ha ez nem sikerül, attól még lesz valamilyen eredmény, hiszen dolgoztunk és átalakítást végeztünk, csak nem pont az lesz az eredménye, amit vártunk. Ezért kell megtanulni pontosan, a lehető legkevesebb és legkisebb hibával, azaz az Optimum zónában dolgozni. Sőt tanulnunk kell benne élni, minél hosszabb időkre. Amíg ezt nem érjük el, addig az átalakításokat csak a legkisebb veszéllyel járó zónában kell végeznünk, azaz a saját fejünkben. És addig maradjon is ott." (Forrás: B. E. Zolotov, orosz matematikus, kibernetikus) Lásd még: Leader-Follow összefüggés - https://hu.wikipedia.org/wiki/Leader-Follow_Modell
Komfort zóna modell
A komfort-zónára térjünk most vissza kicsit. Ez már közel áll az optimálishoz, egy kellemes állapot, amiben nagyon jó az anyag- és energia-ellátottság, az élethez és a munkavégzéshez. Csak az információ-ellátás frissítése és pontosítása nincs teljesen készen. Ez a telítődőben lévő állapot alakítható aztán tovább és egyúttal a hatóterülete is kiterjeszthető. Akár folyamatosan is élhetsz komfortosan vagy annál is jobban.
Nem összekeverendő a komfort a tehetetlenséggel és a gyengeséggel, amik nem kellemes, nem érdekes és nem is fejlődő, ellenben csökkent munkaképességű állapotok. A boldogság sem keverendő ide, mert az csak az eredmény megszületésekor bekövetkező rövid, katartikus állapotot jelenti.
A természetben látunk példát a komfortra és az optimumra is, de nem látunk egészséges példát olyan életmódra, amiben rendszeresen erőlködések és önsanyargatás vagy lustaság lenne a jellemző. Nem véletlenül. A természetben csak a parazitizmus okozhat ilyeneket. Ahol a paraziták elszaporodnak, ott a természet megbetegszik és rendszere a szétesés valamilyen mértékét mutatja, ahol a furcsa, az elszigetelt és a rövid távú törekvések bukkannak fel és válnak egyre elterjedtebbekké. Ahol ilyet nem látunk és a rendszer egésze jól működik, ott viszont ne tételezzünk fel semmilyen parazitizmust és ne nevezzünk ki senkit ennek, mondván, hogy kártékonyan él. Ez hamis, igazolatlan megállapítás és az erre tett törekvések tönkre teszik a burjánzóan erős életteret is. A túlzott átalakító munka során például az ember válik parazitájává a területnek.
Hogyan lehet jólétben élni?
Három zónára egyszerűsíthető a jólét létrehozása és fenntartása: alap, komfort és optimum. Mi jellemző ezekre?
Alap szükségletek és funkciók, melyek egyénileg is biztosíthatók: regeneráció (alvás, öntudatlan álmodás, tápanyag- és folyadékbevitel, mozgás)
Komfort szükségletek és funkciók, melyek egyénileg is biztosíthatók: tanulás, szórakozás, szenvedélyes szex, szaporodás, tudatosuló álmodás, fejlődés elindulása
Optimum feltételek és funkciók, melyek hálózati együttműködésben (spirituális úton) biztosíthatók: tudatos álmodás, érettség, töretlen fejlődés, alkotás, szerelem
Nem véletlen, hogy a szerelmet, ezt a magas minőségű, multikomplex képességet, mely eggyé olvaszt a világgal, nem látjuk gyakran. A szenvedélyes szex nem keverendő össze vele. Az egyik örök, a másik múlandó.
Szöveg: Tóth Emese/drtothemese.hu
Foto: shutterstock
Minden jog fenntartva.