Miért és hogyan kapcsolódunk?

Az élőlények nem akárhogyan szeretnek élni, hanem a megismerésért és a megvalósításért lelkesednek leginkább. Ezen keresztül a saját világukat építik, hiszen önmegvalósítás nélkül nem létezhetnek. Szükség van új benyomásokra, izgalmakra időre és erőre, ellentétben azokkal, amik csak unalmat hoznak, korlátoznak vagy épp semmit sem adnak hozzá az aktuális életükhöz. Ehhez kapcsolatokra van szükségük.

Egy kapcsolat alakulását alapjaiban határozza meg, hogy mit képesek adni egymásnak. Alapvetően természetesen azt adják át, amivel rendelkeznek, ha azonban elhanyagolják magukat, akkor ez hamarosan mutatkozni fog az átadás csökkenésében is: már nem tudnak annyit adni és fogadni sem. Ennek az áttöréséhez először önmagukon kell dolgozniuk és nem a kapcsolaton. 

Mi az alapja ennek a belátásnak?

Egyszerűen azért van így, mert eredendően olyan komplex értelemmel és érzékekkel születnek, melyekkel egyik lépésről a másikra építik fel a világról szóló saját elképzeléseiket. Ezek alkotják a saját világukat avagy a saját modelljüket és ez alapján élnek az ennél jóval összetettebb realitásban. Amit adni tudnak, az a saját világukban megtalálható. Amit kapni tudnak, annak a helye is megtalálható. A potenciális átadási képességeik pedig attól függnek, hogy van-e elegendő energiájuk, hogy fenntartsanak kapcsolatokat vagyis adás-vételt folytassanak.

Közvetlenül nem lehetséges a realitáshoz kapcsolódás alapján élni?

Nem lehet együtt élni, azaz közös világot alkotni érintkezés nélkül, amíg nem szeretik meg egymást. De nem lehet szeretni, amíg nem ismerik fel egymást. Ehhez időre van szükség, hogy magukban felépítsék az egymásról szóló modellt és annak alapján megértsék egymást. Onnantól rendelkeznek tudatos elképzeléssel a közös világukról, hogy azt építhessék és fenntarthassák.  Amíg ezek a lépések nem történnek meg, addig érdektelen vagy félelmetes, sőt reálisan is veszélyes lehet minden új hatás, minden új élőlény, akivel érintkezésbe kerülnek. És ez még csak közvetett kapcsolódás. A realtás és működése csak az éles helyzetekben mutatkozik meg igazán. Ez már közvetlen kapcsolódás. Nem azonos az előzetesen betanult, eljátszott vagy más módon "modellezett" helyzetekkel. A korábban összeállított tapasztalati modellek alapján történő reagálásra általában nincs is idő. A valós, sok ismeretlenes élethelyzetek lezajlása jól elkülönül az ismert utánzatoktól.

Mik a közöttük lévő különbségek?

Az élőlények összetett, dinamikusan változó rendszerek. Az életükben kulcs szerep jut az alkalmazkodásnak, ahol a gyorsabb és erősebb reakció az előny. Ebben nem a konkrét előtanulmányok előhívása segíti őket. Minden előtanulmány csak azt a célt szolgálhatja, hogy általa az élőlény edzettebbé és fejlettebbé váljon, a lehető legszélesebb spektrumban. Adott éles helyzetben pedig az jár jobban, aki gyorsabban képes tenni valamit, bármit, amivel a zajló eseményekre hat, de főleg, amivel lépés előnybe kerül.

A gyors reakció ugyanakkor nem ész nélküli viselkedés, inkább valamiféle természetes értelem, amiben nem válik külön az agy és a láb avagy a fül. Ebben is létezik helyes és helytelen változata a megvalósításnak, ezt azonban nem a morál vagy a logika különít el egymástól, hanem a létezés egy adott tulajdonsága. Nevezhetjük ezt közös mezőnek vagy az összekapcsolódás jelenségének.

Honnan tudható, hogy mi helyes?

A természetes értelem reális információkkal dolgozik, de nem a régebben megtanult, már megtörtént események információival, hanem az aktuálisan megjelenőkkel. Ezt megfigyelve nevezték el régen az ilyen és hasonló jelenségeket ösztönnek vagy öröklött avagy beépített reakcióknak, de ez a hipotézis egyáltalán nem pontos. Amikor régi információkból építünk magunknak tudás-rendszert és ennek segítségével igyekszünk leképezni a való világot, ez nagyon jó például a tervezéshez és a kísérletezéshez is. A való világ azonban közvetlenül is bekopogtat hozzánk és olyankor már nem ugyanolyan, mint azelőtt volt. Ráadásul egy akció közben nincs idő előbb megismerni, hogy most éppen milyen és csak azután reagálni. Mi a megoldás erre?

A természet gondoskodott erről és ezek nem ösztönök, azaz nem meglévő késztetések. Hanem akkor mik? Ebben a világban élünk, úgy mint egy-egy részecskéje. Érezzük és viszont, érez minket is megszámlálhatatlan részecskéje ennek a világnak, amibe közösen merülünk. Folyamatos kapcsolatban állunk egymással. Bármit tudunk, az ehhez mindenhez túl kevés, de a kapcsolatokon keresztül hatással van ránk ez a mindenség és eljutnak hozzánk az üzenetei.

Ez az áthatás ellenállhatatlanul változtat meg mindent és ezekből származnak az élőlények, az emberek természetes reakciói is, melyek a nekünk szánt vagy a minket is eltalált érintések váltanak ki. Nem a saját tudatunkból és nem a már megszerzett tudásunkból merítjük, hanem egy nálunk teljesebb életből és annak szerteágazó képességéből. Ez a hatalmas közös részünk, amely miatt van reményünk, hogy ha jól figyelünk, megismerhessük a világot és egyénileg is válaszokat küldhessünk oda. Ez az öntudatra ébredés és az átalakító minőség együttese. Nincsenek tiltva az önálló lépések, csupán a képességnek kell kifejlődnie hozzá, hogy közelebb kerüljünk a közvetlen kommunikációhoz, egyre pontosabban megértve egymást is.

Tanulás a forrástól

Miért erőltetik az emberek az elavult információk használatát és a konkrétumokhoz ragasztott memória fejlesztését avagy az általuk tudásnak nevezett dolgokhoz tartozó engedelmességet? Fontosabb és szükségesebb lenne ezeknél az eredeti forráshoz kapcsolódás és az érzékenyebb adó-vevő funkciók fejlesztése vagy például az újjáteremtő képesség erősítése. Ezek a gyógyításban és a civilizációk közti együttes fejlődésben is kiválóan alkalmazhatók.

Magyarázat lehet erre például az értelemnek a születéstől a halálig tartó leromlása is. Miért csökken az értelem ahelyett, hogy az érte folytatott látványos küzdelmeinkkel gyarapodna inkább? Azért, mert hibás alapkoncepciókat alkalmaznak az ember fejlesztéséhez. A fejlődés egyetemes alapelveit kellene figyelembe venni az oktatásban is. Ezek az elvek ugyanazok a születés, a szerelem, az önmegvalósítás, az orgazmus vagy például a tudáshoz jutás tekintetében is, mindenhol.

Néhány fontos természeti elv megismerése és az élethosszig folytatható, mélyebbre és mélyebbre vivő törekvés a megértésükre, megalapozza a személyes kívánságok teljesülésének lehetőségét, az úgynevezett szerencsét is. Ez az, ami elvezethet az elégedetté váláshoz és a megnyugváshoz, az unalmasság és a dologtalanság kialakulásának veszélye nélkül. A boldogság pillanatai pedig ezen izgalmas tanulmányút apró mérföldkövei, melyek az elérések pillanatában rendre bekövetkeznek, akárcsak az izgalom, a kétely, a bizonytalanság, a félelem, a bezártság és a szabadság érzése, váltakozva. Minden fejlődési szakasz a neki megfelelő érzelmekkel és állapotokkal jár együtt, és minden egyes új morzsája a tudásnak a 7. ugrás után adatik meg.

Az elvekről és a fejlődési szakaszokról szóló írásokat "Az OS Projekt kutatási alapelvei" -ben találhatod.

Minden jog fenntartva.